"Az egyedüllét kettesben a legélvezetesebb"
- Sajnálom… Nem akarlak zavarni, inkább elmegyek… - mondtam, és indultam az ajtó felé…
- Várj… Nem maradnál egy kicsit? – kapta el a kabátom alját.
Hitetlenkedve fordultam vissza hátra… Ez most a valóság, vagy csak álmodom… Natsuko tényleg meghívott magához? Ilyen nincs… nem lehetek ennyire mázlista… De akkor megpillantottam az arcát… Zavarban volt… de még mennyire… tehát tényleg azt akarja, hogy maradjak… Annyira boldog vagyok…
- Rendben van – mondtam, és visszafordultam felé.
Ő elengedte a kabátom, majd elindult a ház belseje felé. Én levettem a cipőm, belebújtam egy kikészített papucsba, majd követtem őt. A ház gyönyörű volt és tágas. Egyszerű berendezései csak még szebbé varázsolták. Családi képek mindenütt… Natsuko a nappaliba vezetett engem… Az pedig egy kisebb boltívvel volt összekötve a konyhával. Leültem az egyik kanapéra, ő pedig a konyhába ment… Nem sokkal később tárt vissza egy tálcával… A tálcán két pohár, és egy kancsó volt…
- Hoztam egy kis innivalót… tölthetek? – kérdezte félszegen.
- I-igen…
Óvatosan kitöltötte, majd leült velem szembe. Némán ültünk… Kínos csendben… Mindketten lesütött szemmel ültünk…
- Izé…
- Figyelj… - kezdtük egyszerre.
Egymásra néztünk, majd nevetni kezdtünk. Végül mutattam neki, hogy mondja csak nyugodtan…
- Csak azt szeretném kérdezni… hogy esetleg… nem játszanál valamit?
- Most? – kérdeztem csodálkozva.
- Persze nem muszáj, csak kérdeztem – mondta rögtön, és szeméből ismét eltűnt a jól ismert csillogás.
- Nem úgy értem… csak nem hoztam magammal a gitárom – magyaráztam.
- Igazából… nekem van egy gitárom… - mondta zavartan.
- Tényleg? – dőltem előre kíváncsian.
- I-igen… régen tanultam egy kicsit gitározni… De miután elköltöztem a szüleimtől 4 éve, azóta abbahagytam…
- Értem… És hol a gitár? – kérdeztem örömteli hangon.
- Fenn a szobámban… gyere – állt fel, és elindult kifelé.
Először zavart voltam… De utána csak némán követtem… Felmentünk a lépcsőn, és jobbra a 2. szoba… Jól emlékeztem… ez alatt játszottam neki tegnap este… Tehát tényleg ez a szobája… Benyitott, és hatalmas meglepetés ért… Egy rózsaszín szobát vártam, lányos bútorokkal… Ehelyett egy lila szoba fogadott… Tele zenekarok posztereivel, kottákkal és CD-el… Az egyik sarokban két gitár, a másikban egy dob állt… Csodálkozva néztem körbe… Nem is tértem magamhoz, mígnem Natsuko egyszer csak a kezembe nyomta az egyik gitárt, és rám mosolygott….
Ezt nem hiszem el… hogy tehették ezt a lányok? Most mégis mit kéne tennem? Itt vagyok egyedül Izaya-val… Láttam, hogy ő is zavarban van… Valamit ki kell találnom gyorsan… Ekkor hirtelen elém állt, és meghajolt…
- Sajnálom… Nem akarlak zavarni, inkább elmegyek… - és elindult az ajtó felé…
- Várj… Nem maradnál egy kicsit? – kaptam el a kabátja alját.
Zavarban voltam… Csak ekkor tudatosult bennem, hogy mit is tettem… Éreztem, hogy arcomat ellepi a pír, így lehajtottam fejem… Éreztem, hogy ő is megfagy… Tehát őt is megleptem… Remek.. most tuti azt hiszi, hogy ráakaszkodik, vagy valami ilyesmi… Ostoba rajongónak fog tartani! Hogy lehetek ilyen ostoba? Azonban ekkor visszafordult felém…
- Rendben van – mondta, és én hihetetlenül boldog voltam…
Gyorsan elengedtem, és megfordultam… Elindultam be az egyik szobába… Hallottam, hogy leveszi cipőjét, majd követ engem… Amint belépett a szoba ajtaján, láttam, hogy csodálkozva nézett körbe… Nem tudom, hogy ez most azt jelenti, hogy tetszett neki, vagy, hogy nem… Ez így nem lesz jó… Nem tudom, hogy mit is gondolhat… Leült az egyik kanapéra… Csinálnom kéne valamit… Megvan! Hozok valamit inni… Kisiettem a konyhába, és vittem, amit találtam… Lettem tálcástul az egyik kisasztalra, majd ránéztem.
- Hoztam egy kis innivalót… tölthetek? – kérdeztem félszegen.
- I-igen…
Óvatosan kitöltöttem, majd leültem vele szemben… Ismét csend ereszkedett ránk. Kínos, néma csend…
- Figyelj…
- Izé… – kezdtük egyszerre.
Egymásra néztünk, majd nevetni kezdtünk. Végül mutatta nekem, hogy mondjam én…
- Csak azt szeretném kérdezni… hogy esetleg… nem játszanál valamit?
- Most? – nézett rám csodálkozva.
- Persze nem muszáj, csak kérdeztem – mondtam rögtön, és rögtön meg is bántam, hogy egyáltalán megkérdeztem…
- Nem úgy értem… csak nem hoztam magammal a gitárom…
- Igazából… nekem van egy gitárom… - mondtam zavarban.
- Tényleg? – dőlt előre, és arcán mosoly jelent meg.
- I-igen… régen tanultam egy kicsit gitározni… De miután elköltöztem a szüleimtől 4 éve, azóta abbahagytam…
- Értem… És hol a gitár? – kérdezte.
- Fenn a szobámban… gyere – álltam fel, és elindultam kifelé.
Először nem követett, de egy pillanat múlva már igen… Felmentünk a lépcsőn, és be a szobámba… Várjunk csak… Én most komolyan egy fiút hozok a szobámba? Én nem vagyok normális… De már nincs mit tenni… Már itt vagyunk… Kinyitottam hát a szobám ajtaját… Láttam, mennyire meglepődik… Hát igen… nem egy szokásos lány szobája volt ez… Igazából imádom a rockzenét… A szobám is tükrözi… Odamentem a gitárjaimhoz, és miközben ő a szobámat méregette, egyiket a kezébe nyomtam…