Elképesztő, hogy az emberek mennyire félreérthetik egymást..."
Ez az a lány! Biztos vagyok benne! Azonban most máshogy nézz ki... Most olyan... olyna... egyszerű... és... és... ártatlan... De tegnap est olyan vadócos volt...
- Mégis miről beszélsz? - szólalt meg ismét az az idegesítő bige.
Nem tudtam válaszolni, mert amint belenéztem ennek a lánynak a szemeibe, egyszerűen elvesztem bennük... Azok a zöld szemek...
- Hahó! Itt vagy? - rázott meg már megint az a bige.
- Engedj már el - löktem el magamtól.
Egy kicsit túl erősen löktem meg, ő pedig elvesztette az egyensúlyát. Shiki azonban szerencsére még időben elkapta. Azonban Ő rögtön barátnőjéhez sietett.
- Mari-chan, minden rendben? - kérdezte tüneményes hangon.
- Persze-persze. Semmi bajom. De ez nem lesz elmondható Izaya-ról, ha végeztem vele - morogta.
- Mari. hagyd - szólt Shiki.
- Elegem van belőle, hogy ez a figura kénye-kedve szerint cselekszik! Téged is fellökött, Natsuko!
- Tehát a neved Natsuko-chan - léptem oda hozzá.
- I-igen - bólintott.
- Nocsak. Egyszeriben milyen kedves lett itt valaki... - mondta Mari.
- Izé.. beszélhetnénk egy kicsit? - fordultam ismét Natsuko felé.
- Hááát... - fordult ő Mari felé.
- Mari-t majd én elintézem, menjetek csak - mondta Shiki, és felém lökte Natsuko-t.
A mellkasomnak ütközött, én pedig elkaptam őt. Felnézett rám, azokkal a mesés zöld szemekkel, én pedig elvesztem bennünk...
- Menj már! - kiáltott rám Shiki.
Végre észhez tértem, megfogtam Natsuko csuklóját, és futni kezdtem, magam után húzva őt. Shiki még egyszer utánunk kiáltott:
- Ne aggódj, a tanárt majd én elintézem.
Köszönetképpen intettem egyet, de nem álltam meg, futottam tovább. Csak a melegházban álltunk meg. Még mindig nem engedtem el a kezét, az egyik pad felé tereltem, leültem, majd őt is lehúztam magam mellé. Ránéztem, és a szemében uralkodó félelemtől megrettentem... Nem gondoltam volna, hogy ennyire fél tőlem... Gyorsan elengedtem a kezét, és elfordítottam a tekintetem.
- Sajnálom... nem akartalak megijeszteni... - dadogtam zavaromban.
- Nem ijesztettél meg! Csak zavarban vagyok...
Felé fordultam, és láttam, hogy arcát ellepte a pír... Szemét lesütötte, magát összehúzta... Annyira aranyos volt, és annyira más, mint tegnap este...
- A tegnapival kapcsolatban... - kezdtem - Teljesen máshogy néztél ki... - nyögtem ki végül, ami leghamarabb eszembe jutott.
- Nos.. igen... Mari-chan egy kicsit átalakított.... - tehát azé a boszorkányé volt ez az ötlet... - Azt mondta ez a küldős... khm.. jobban illik... az.. stílusotokhoz.
- Értem... Az igazat megvallva szerintem így sokkal aranyosabb vagy - mondtam zavartan.
Láttam, hogy zavarba hoztam.. Közben pedig magamat szidtam, amiért ezt nem tartottam meg magamnak... totál leégettem csak magam vele...
- Kö-köszönöm... izé... de mi volt az, amit Shiki mondott? A-az... igaz? - kérdezte.
- Mi? Ja az? Nem... nem! Izé... csak félreértette....
- Értem.... És miért kerestél akkor engem?
- Igazából... a tegnapi koncert miatt egy kissé dühös voltam...
- Dühös, de miért? - nézett rám, szemében aggodalommal.
- Láttalak az első sorban... és láttam, hogy a zeném nem váltott ki belőled semmilyen érzelmet...
- Ez nem igaz! - pattant fel mellettem.
- De hát olyan rezzenéstelen arccal néztél egész végig! - magyaráztam.
- Csak azért, mert annyira lenyűgözött a zenétek... Annyira jól játszottatok... és annyira jól énekeltél - nézett mélyen a szemebe...
Ezt nem hiszem el! Hogy lehet, hogy pont ő lökött fel? És mégis miről beszélhet? Milyen fapofa? Nem értem...
- Mégis miről beszélsz? - kérdezte Mari-chan.
Izaya... ha jól emlékszem ez a neve... Rám nézett, a szemembe... Tekinteté az enyémbe fúrta, és nem tudtam szabadulni tőle... Olyan volt, mintha egyenesen a lelkembe látott volna... Szinte megbabonázott... Magával ragadott aranyszín szemének csillogása...
- Hahó! Itt vagy? - rázta meg őt Mari.
- Engedj már el - lökte el magától:
Nagy erővel taszította el magától, Mari-chan pedig kis híján elesett. Azonban Shiki elkapta őt az utolsó pillanatban. Odasiettem hozzá, hogy megnézzem rendben van-e.
Nagy erővel taszította el magától, Mari-chan pedig kis híján elesett. Azonban Shiki elkapta őt az utolsó pillanatban. Odasiettem hozzá, hogy megnézzem rendben van-e.
- Mari-chan! Minden rendben? - guggoltam le hozzá.
- Persze-persze. Semmi bajom. De ez nem lesz elmondható Izaya-ról, ha végeztem vele - morogta.
- Mari. hagyd - szólt kedvesen Shiki.
- Elegem van belőle, hogy ez a figura kénye-kedve szerint cselekszik! Téged is fellökött, Natsuko! - nézett rám.
- Tehát a neved Natsuko-chan - léptem közelebb Izaya.
- I-igen - bólintottam zavartan.
- Nocsak. Egyszeriben milyen kedves lett itt valaki... - mondta Mari-chan gúnyosan.
- Izé.. beszélhetnénk egy kicsit? - lépett még közelebb, és ismét a szemembe nézett.
- Hááát... - fordultam Mari-chan felé.
Igazából nagyon beszélni akartam vele, de tudtam, hogy ezek után Mari nem igazán örülne neki...
- Mari-t majd én elintézem, menjetek csak - mondta Shiki Izaya-nak, és közben felé lökött.
Elvesztettem az egyensúlyom, és nem tudtam megállni. Tehetetlenül ütköztem a mellkasának. Zavartan néztem fel rá, szemében számomra ismeretlen érzések tükröződtek.
- Menj már! - kiáltott Shiki.
Shiki-re nézett, majd elkapta csuklómat, és futni kezdett, engem pedig maga után rántott. Még hallottam, hogy Shiki utánunk kiállt valamit, de nem értettem. Egyedül a csuklómat fogva tartó kéz, és fiú létezett számomra. A körülöttünk lévő világ megszűnt létezni. Csak őt láttam, ahogy magával visz a végtelen messzeségbe. Mikor végre megálltunk, körülnéztem... A melegházba jöttünk.. Kezemre néztem... Még mindig fogva tartott. Nem engedett el.. Ránéztem, ő pedig az egyik padhoz irányított, majd leültünk egymás mellé. Féltem.. tudtam, hogy hamarosan elengedi a kezem, de én ezt nem akartam... Rám nézett, majd amitől féltem, bekövetkezett... Mintha forró vasat fogna, úgy engedte el csuklóm, és elfordította tekintetét...
- Sajnálom... nem akartalak megijeszteni...
- Nem ijesztettél meg! Csak zavarban vagyok... - motyogtam.
Felém fordult, de én éreztem, hogy arcomat ellepi a pír, így félre néztem.. Zavarban éreztem magam, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna zavaromban...
- A tegnapival kapcsolatban... - kezdte - Teljesen máshogy néztél ki... - nyögtem ki végül, ami leghamarabb eszembe jutott.
- Nos.. igen... Mari-chan egy kicsit átalakított.... - kezdtem zavartan, és visszagondoltam a tegnap estére - Azt mondta ez a küldős... khm.. jobban illik... az.. stílusotokhoz.
- Értem... Az igazat megvallva szerintem így sokkal aranyosabb vagy...
Ez nagyon meglepett.. Arcom rákszínre váltott... Ezt el sem hiszem... Tehát szerinte aranyos vagyok.. annyira örülök...
- Kö-köszönöm... izé... de mi volt az, amit Shiki mondott? A-az... igaz? - kérdeztem témát váltva.
- Mi? Ja az? Nem... nem! Izé... csak félreértette....
- Értem.... És miért kerestél akkor engem? - néztem rá.
- Igazából... a tegnapi koncert miatt egy kissé dühös voltam...
- Dühös, de miért? - kérdeztem teli aggodalommal, féltem, hogy valami rosszat tettem...
- Láttalak az első sorban... és láttam, hogy a zeném nem váltott ki belőled semmilyen érzelmet...
- Ez nem igaz! - pattantam fel mellette, de azonnal meg is bántam ezt a kirohanásom...
- De hát olyan rezzenéstelen arccal néztél egész végig! - nézett rám csodálkozva.
- Csak azért, mert annyira lenyűgözött a zenétek... Annyira jól játszottatok... és annyira jól énekeltél - magyaráztam neki mély meggyőződéssel, és beleéléssel...