"Az érzelem már szívedben van, de felismerni is képes vagy?"
Ezt nem hiszem el.. Akkor hát tetszett neki... tényleg tetszett... Annyira boldog vagyok... Most már nem érdekel mások véleménye... egyedül ő számít... egyedül Natsuko véleménye számít!
-Oh, igaz is.. Megkaptátok a szerződést? - nézett rám várakozással teli szemekkel.
- I-igen - bólintottam.
- Ez remek - mosolyodott el - Alig várom, hogy újra hallhassalak titeket!
Istenem, annyira aranyos... És őszinte... Sose találkoztam még ilyen emberrel... El kel neki mondanom... Muszáj tudnia mit gondolok róla...
- Én... - de ekkor meghallottam valamit... a csengő...
Az órámra néztem.. Jaj ne... már ki is csengettek.. muszáj lesz visszamennem a terembe... és Natsuko-t is vissza kell vinnem... Különben nagy bajban leszünk... Elkaptam csuklóját, majd fejemmel intetem, hogy mennünk kel.. Rögtön megértette... Mind a ketten futni kezdtünk... Nem foglalkoztunk a folyosón lévőkkel, csak egyenesen a termünkhöz siettünk... Éppen időben értünk be... Szerencsémre az első két óránk együtt volt... Ugyan nem egy osztályban voltunk, de egy évfolyamon... Így néhány csoport bontott órán együtt voltunk... Gyorsan helyemre siettem, és csak ekkor vettem észre, hogy ő elém ül le... Nane! Ilyen nincs! Végig előttem ült, én pedig észre se vettem őt?? Hogy lehetek ilyen idióta? Bejött a tanár is.. Amint megpillantott minket, kedvesen felénk fordult...
- Natsuko-chan, Izaya-kun... Jobban vagytok már? Shiki-kun mondta, hogy nem éreztétek jól magatokat, és lementetek a gyengélkedőbe.
Natsuko hátra fordult, és összenéztünk, majd elnevettük magunkat... Ezt persze mindenki gyanúsnak találta, de nem számít.
- Hmm.. Igen jól vagyunk, tanárnő - válaszoltam.
- Akkor jó. Hát kezdjük is az órát.
Nem semmi ez a Shiki... ha szólt volna mit mondott a tanároknak, tovább is maradhattunk volna... De így muszáj leszek a szünetben beszélni Natsuko-val... Elkezdtem azon gondolkodni, mit is mondjak majd neki.. Amire észbe kaptam, már kicsengettek, és Natsuko eltűnt... Nem volt sehol... Megkérdeztem az egyik lányt az osztályból, hogy nem látta-e...
- Az előbb ment el azzal a démoni csajjal... Mari-val.... - mondta.
- Már megint az a bige- morogtam halkan, és kisiettem a teremből.
Végig a folyosón, és mindenhol Natsuko-t kerestem.. De nem találtam meg... Így ment ez minden szünetben... Nem találtam őt sehol sem.. Mintha a föld nyelte volna el... Muszáj lesz beszélnem Shiki-vel.. Ő ismeri azt a bigét... talán ő tud nekem segíteni... Egy pillanat... csörgött a telefonom...
- Igen? - szóltam bele.
- Te szerencsétlen Romeo...
- Mondd, mit akarsz Reiko...
- Oh.. én csak annyit, hogy a Júliád épp most hagyja el az iskolát.. Na szevasz... - azzal lerakta.
NE! Nem mehet el.. beszélnem kell vele mindenképpen... Amilyen gyorsan csak tudtam, futni kezdtem, hogy utolérjem... Láttam őt! Megtaláltam! Megint azzal a bigével volt... és... Shiki-vel... Shiki ment középen, két oldalán a lányok... Mégis mi folyik itt? Miért van Shiki az én Natsukommal????
Jesszus... annyira zavarban vagyok.. hogy mondhattam ezt? Most biztos ő is kellemetlenül érzi magát... Ki kell találnom valamit...Megvan!
-Oh, igaz is.. Megkaptátok a szerződést?
- I-igen - bólintott.
- Ez remek - mosolyodtam el - Alig várom, hogy újra hallhassalak titeket!
Dejó! Újra hallhatom majd őt énekelni... Annyira boldog vagyok.. Nem hittem volna, hogy így alakulnak a dolgok... Annyira hihetetlen ez az egész...
- Én... - kezdte, de ekkor megszólalt a csengő...
Az órájára nézett, majd rám. Tudtam, hogy mennünk kell... Már így is ellógtunk egy órát... Elkapta ismét a csuklóm, majd futni kezdtünk...Az iskolába beérve mindenkii minket figyelt. De mi nem törődtünk senkivel... Csak futottunk... futottunk a végtelenben... pontosabban az osztályterembe... Ismét együtt voltunk... egy teremben.. Akár csak az első órán... Előtte ültem... Nem sokkal az után, hogy leültünk a helyünkre, belépett a tanárnő is... Amint megpillantott minket, elmosolyodott...
- Natsuko-chan, Izaya-kun... Jobban vagytok már? Shiki-kun mondta, hogy nem éreztétek jól magatokat, és lementetek a gyengélkedőbe.
Hátrafordultam, és összenézünk Izaya-val... Elnevettük magunkat.. Nem semmi, ez a Shiki-kun... még, hogy gyengélkedő... Ez óriási.. nevettem halkan... Mindenki minket figyelt... de nem számított... a mi kis titkunk marad, hogy hol is voltunk előzőleg... Senkinek se kell tudnia róla...
- Hmm.. Igen jól vagyunk, tanárnő - válaszolt Izaya.
- Akkor jó. Hát kezdjük is az órát.
Nem tudtam odafigyelni az órára... Kivételesen nem érdekelt mit mondd a tanár.. Féltem.. féltem, hogy a mai nap csak egy emlék marad... Féltem, hogy holnapra már elfelejti ezt az egészet, és ismét csak egy lány leszek a sok közül... Erre gondolva szomorú lettem... Amint meghallottam a csengőt, rohantam Mari-chanhoz, hogy segítsen... Szinte sírtam... Rögtön megtaláltam őt, és amikor megpillantott, hozzám sietett..
- Mi baj Natsuko? Az az idióta csinált veled valamit? - kérdezte.
- Nem.. nem csinált velem semmit.. csak... - de ekkor ismét megszólalt a csengő.
Mari-chan a tanárnőhöz fordult...
- Tanárnő! Natsuko még mindig nincs jól.. Lemegyek vele a gyengélkedőbe!
- Rendben van, menjetek csak.
Mari-chan átkarolta a vállam, majd lekísért... Én az út alatt próbáltam visszatartani könnyeimet.. nem sok sikerrel... Az ápolónő nem volt lent... Mari-chan a jelenléti ívhez ment, és felírta a nevem.. ismét... Leültem az egyik ágyra, majd ő is leült mellém...
- Na mesélj, mi a baj... - mondta lágy hangon.
- Teljesen idiótát csináltam magamból előtte... És félek, hogy holnapra teljesen elfelejt engem.. Mi van, ha holnap megint csak egy leszek a körülötte zsongó lányok közül? - zokogtam.
- Ugyan már. Ez nem történhet meg! Eddig Izaya egy lány után se érdeklődött! De ma reggel együtt volt veled! Ellógtátok az első órát.. együtt... Eddig még sose csinált ilyet egy lánnyal se!
- De akkor is...
- Van egy ötletem... Maradj itt a nap hátralevő részében... Suli után, pedig együtt elmegyünk valahova, rendben?
- Mégis hova? - kérdeztem szipogva.
- Hát Shiki-hez! Ő majd add egy-két ötletet, hogyan kedveltesd meg magad Izaya-val - kacsintott rám.
- tényleg úgy gondolod, hogy ő tud segíteni?
- Persze! - vigyorgott - Na de akkor te most maradj itt, amint vége a sulinak, érted jövök.
- Rendben van - mosolyogtam rá.
Azzal ő visszament, én pedig elfeküdtem az ágyon, és csakhamar el is aludtam... Mari keltett fel...
- Gyere, vége a sulinak. Shiki a biciklitárolóknál vár minket - én csak bólintottam, és követtem őt.
Igaza volt.. Tényleg ott várt minket. Amint észrevett, ránk mosolygott... Már tudtam, hogy ez egy jó ötlet volt... Ő tud majd nekem segíteni... Nem tudnám megmagyarázni miért, de éreztem, hogy így van. Mari-val két oldalára álltunk, és beszélgetve indultunk hozzájuk...