Dai 12-sho - Migi no watashi no kanjo

"A zene, mi kettőnk szívében él..."

Mégis mit keresnek ők itt? Mit keres Ő itt?? Shiki hozta őt ide.. De mégis miért? Nem értek én itt már semmit... Hitetlenkedve meredtem Natsuko-ra.. Csak akkor tértem magamhoz, amikor Reiko oldalba lökött...
 - Hé Izaya, nem elé akartál sietni? Probléma megoldva Shiki idehozta neked - mondta nevetve Reiko.
 - Hé Shiki! Valami gondolatolvasó vagy? - kiáltotta Hatashi.
 - Na jól van ti hülyék, nyomás suliba  - lépett oda a fiúkhoz Mari, és elkezdte őket tolni.
 - Mégis miről beszélsz? És azok ketten? - nézett hátra Hatashi.
 - Van egy kis megbeszélnivalójuk - mondta Shiki.
Elmentek... mind... Mi ketten pedig Natsuko-val ott maradtunk.. Csak néztünk egymásra... Mintha nem is emberek, hanem babák lennénk.... Olyan természetellenes volt az egész szituáció...
 - Miért akartál velem beszélni? - kérdezte végül Natsuko megtörve a kínos csendet.
 - Nos... igazából.. a tegnapi után.. miután hazajöttem... elkezdtem írni egy számot... és arra gondoltam... hogy talán a következő fellépésen előadhatnánk együtt... persze csak ha te is szeretnéd- motyogtam össze-vissza zavaromban.
Ő egy szó nélkül közelebb jött hozzám, és megállt csupán pár centire tőlem. Egyenesen a szemebe nézett, majd elmosolyodott.
 - Kíváncsivá tettél. Szívesen fellépnék veled - mondta- De ideje lenne suliba indulnunk, nem gondolod? - karolt belé, és elkezdett húzni a suli felé.
Ezt nem hiszem el... Ez most komoly??? Nem csak, hogy belement egy közös fellépésbe, de most még belém is karolt, és együtt megyünk iskolába... Mintha álmodnék.. esküszöm olyan volt... Még épp időben értünk be a suliba... Az első óránk közös volt... szerencsémre... Besiettünk a terembe, és még az óra előtt megbeszéltük a részleteket... Suli után pedig elmegyünk hozzánk próbálni... el se hiszem... Pillanat... biztos, hogy jó ötlet, hogy hozzám menjünk próbálni??? De már késő volt... Az órák gyorsan elteltek... épp kiléptünk a teremből, amikor Mari állt előttünk.
 - Nocsak.. hova-hova így együtt? - kérdezte, és összefonta karjait.
 - Bocsi Mari, de most nem tarthatok veletek - lépett ki a hátam mögül Natsuko.
 - Nocsak... csak nem összeszedte a bátorságát a nagy-legény, és elhívott randira?
Egymásra néztünk Natsuko-val... Láttam, hogy ő is zavarban van akár csak én... Láttam, hogy rajta eluralkodnak az érzései, ezért végül én válaszoltam.
 - Igazából írtam egy dalt, és a holnapi fellépésen szeretném, ha Natsuko velem együtt adná elő. Ezért most gyakorolni készültünk...
Ezzel sikeresen megleptem őket... és persze az osztálytársainkat is, akik hallották... Gyorsan körbenéztem, majd meglepettségüket kihasználva elkaptam Natsuko csuklóját, és futni kezdtem... Meg se álltam egészen addig, amíg vagy 3 saroknyira nem kerültünk az iskolától... Akkor hátrapillantottam, Natsuko-val egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk...


Ezt nem hiszem el... Shiki mégis miért akart minket idehozni? És mi ez az egész, hogy Izaya beszélni akar velem? Talán a tegnap estéről? Izaya egyenesen rám nézett... Nem tudtam kiolvasni szeméből, hogy mégis mire gondolhat...
 - Hé Izaya, nem elé akartál sietni? Probléma megoldva Shiki idehozta neked - mondta nevetve Reiko.
 - Hé Shiki! Valami gondolatolvasó vagy? - kiáltotta Hatashi.
 - Na jól van ti hülyék, nyomás suliba  - lépett oda a fiúkhoz Mari, és elkezdte őket tolni.
 - Mégis miről beszélsz? És azok ketten? - nézett hátra Hatashi.
 - Van egy kis megbeszélnivalójuk - mondta Shiki.
Elmentek... Mi ketten pedig együtt maradtunk... Csak egymást néztük... nem törődtünk a körülöttünk zajló világgal... Egyszerűen megszűnt létezni... Túl fontosak voltunk egymásnak, hogy mással törődjünk, ha kettesben voltunk... 
 - Miért akartál velem beszélni? - kérdeztem félszegen.
 - Nos... igazából.. a tegnapi után.. miután hazajöttem... elkezdtem írni egy számot... és arra gondoltam... hogy talán a következő fellépésen előadhatnánk együtt... persze csak ha te is szeretnéd - magyarázta, és láttam, hogy ő is zavarban van.. ez némileg megnyugtatott.
Annyira boldog voltam... Tehát írt egy dalt... és velem szeretné előadni.. Ezt el sem hiszem... Olyan ez, akár egy álom... Egy mesebeli álom... Gondoltam egyet, odasiettem hozzá, és csak pár centire álltam meg tőle...
 - Kíváncsivá tettél. Szívesen fellépnék veled - mondtam- De ideje lenne suliba indulnunk, nem gondolod? - egy hirtelen ötlettől vezérelve belé karoltam, és elkezdtem húzni a suli felé.
A kis csevejünk miatt épp az utolsó pillanatban értünk be... Az első óránk közös volt, így besiettünk a terembe, leültünk a helyünkre, és elkezdtük megbeszélni a részleteket... Megegyeztünk, hogy iskola után elmegyünk Izaya-hoz gyakorolni a számot... Végre én is láthatom, hogy hol is él... Gyorsan teltek az órák.. Egyik a másik után.. Mire észbe kaptam, már vége is volt az iskolának.. Éppen indultunk hazafelé, amikor az ajtóban Mari megállított minket...
 - Nocsak.. hova-hova így együtt? - kérdezte, és összefonta karjait.
 - Bocsi Mari, de most nem tarthatok veletek - lépettem ki Izaya mögül.
 - Nocsak... csak nem összeszedte a bátorságát a nagy-legény, és elhívott randira?
Egymásra néztünk Én teljesen zavarban voltam.. Igaza van Mari-nak.. ez most tényleg olyan, mintha randira hívott volna... Bele se gondoltam ebbe az egészbe.. végül Izaya válaszolt helyettem... 
 - Igazából írtam egy dalt, és a holnapi fellépésen szeretném, ha Natsuko velem együtt adná elő. Ezért most gyakorolni készültünk...
Persze erre a kijelentésre mindenki ledöbbent... és nem csak Mari és Shiki, hanem az osztály is... Izaya gyorsan körbenézett, majd megragadta a csuklóm, és futni kezdett.. Kihasználta a többiek döbbenetét, hogy megszökhessünk... 3 saroknyit futottunk, majd megpihenve egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk... 

Dai 11-sho - Kuchibiru wa yukkuri to issho ni ni

"Egy angyal csókja a mennybe repíthet"

Ezt nem hiszem el... olyan közel van... Előbb az ajkaira néztem, majd a szemébe... Megrettentem... Szinte halálfélelem tükröződött szemében... Tehát ennyire utál? Ezt nem hiszem el... Becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd felültettem mindkettőnket... Láttam, mennyire megleptem ezzel... Felálltam az ágyról, majd elindultam kifelé... Vissza se néztem... Nem mondtam semmit... Csak némán akartam távozni, mintha ott sem lettem volna, mintha ez az egész meg se történt volna... Le a lépcsőn, már a cipőmet húztam, amikor meghallottam a futó lépteket a lépcsőn... 
 - Elmész? - kérdezte könnyes szemekkel.
 - Későre jár... - mondtam halkan - Ideje hazamennem.... Sajnálom, ha valami olyat tettem...
 - Dehogy is... nem tettél semmit.. - kiáltotta.
Láttam, hogy csak egy kissé meglepődött... Tehát nem fél tőlem.. Annyira örülök... Úgy éreztem, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről... Egy sóhaj kíséretében odaléptem hozzá, és a homlokára nyomtam egy puszit...
 - Jó éjt, holnap találkozunk a suliban - azzal kimentem az ajtón.
Próbáltam nem kimutatni az érzelmeim addig, amíg látótávolságon kívül nem kerülök... Befordultam az egyik sarkon, és arcomhoz kaptam a kezem... Éreztem, hogy teljesen vörös vagyok... El se hiszem, hogy megtettem... Elindultam hazafelé... bár tudtam, hogy hiába... úgyse fogok tudni aludni ezek után... Hazaérve bementem a szobámba, és ledobtam magam az ágyra... Próbáltam aludni, de nem tudtam...várható volt... Kiültem az ágy szélére, és kezembe vettem a gitárom...  Egy új számot írtam... Egy szerelmes dalt... Elmondani nem tudom, mennyire boldog voltam... Szinte repültem... Pár perc alatt összeállt a szám a fejemben... és a szöveg is... És támadt egy remek ötletem... Megmutatom majd Natsuko-nak, és a legközelebbi fellépésem előadhatnánk mi ketten, mint záró számot... Alig várom, hogy holnap elmondhassam neki! Gyakorolni kezdtem... minél jobb akartam lenni, hogy méltó legyek hozzá... Amikor visszatértem a "jelenbe", már reggel volt... Gyorsan leraktam a gitárt, és elkészültem... Még épp időben, nem sokkal később a fiúk már csengettek is...  Kivételesen az ajtón mentem ki... vigyáznom kellett a gitáromra és a kottákra... A fiúk persze meg is lepődtek ezen...
 - Nocsak... mi történt? Most nem a tetőn át jössz? - kérdezte Reiko.
 - Bocsi, de nem siethetnénk egy kicsit... van egy kis dolgom a suliban...
 - Neked? Dolgod? A suliban? Mégis mi? - nevetett Hatashi.
 - Csak nem azzal a kiscsajjal találkozott? - bökött oldalba Reiko.
 - Csak nem az a lány, aki Mari-val szokott lógni - csodálkozott Hatashi.
 - A neve Natsuko - kiáltottam - És igen, vele akarok beszélni...
 - Nocsak, nocsak... hát akkor nem kell sietned... - hallottam Shiki hangját.
 - Ezt hogy érted? - fordultam hátra, és ekkor láttam csak, hogy Shiki, Mari és Natsuko mögöttünk állnak...
Ezt nem hiszem el... Mégis mit keresnek ők itt?  És Natsuko? Jaj ne... engem nézz... és a tegnap este.... Éreztem, hogy elvörösödök, ezért gyorsan elfordítottam a tekintetem... A fiúk persze csodálkozva néztek ránk.. nem értettek semmit... Nem csoda... néha sem saját magam....


Annyira... közel.. vagyunk... Szinte bármelyik pillanatban megcsókolhat... Bárcsak megtenné... De úgyse fogja... Ugyan úgy, ahogy eddig mindig elengedte a kezem... Már előre féltem a pillanattól, amikor egyszer csak ellők majd magától... Rám nézett... csak ennyi kellett... Vett egy mély levegőt, majd mind a kettőnket felültetett... Ő felállt az ágyról, majd szó nélkül kiment... Én összeroskadva ültem az ágy szélén...
 - Miért? - kérdeztem, és könnyek gyűltek a szemembe - Miért nem tudja megérteni az érzéseim?? 
Hallottam, ahogy lefelé megy a lépcsőn... Meg kell állítanom... Meg kell tudnom, hogy miért csinálta ezt... Gyorsan utána kell mennem... Letöröltem könnyeim, és utána siettem... Szinte hármasával vettem a lépcsőfokokat... Amikor leértem, láttam, hogy már indulásra készen áll az ajtóba... De most engem figyel... Odasiettem hozzá... 
 - Elmész? - kérdeztem könnyes szemekkel.

 - Későre jár... - mondta halkan - Ideje hazamennem.... Sajnálom, ha valami olyat tettem...
 - Dehogy is... nem tettél semmit.. - mondtam, és elindultam felé, de egy lépés után azonnal meg is álltam.
Nem mertem tovább menni... Az egész ostoba szituáció az én hibám volt... El akartam neki mondani, hogy mennyire sajnálom, és hogy mennyire rosszul érzem magam miatta, de nem tudtam.. Egyetlen hang se jött ki a torkomon... Csak álltam ott némán, egyik kezem felemelve... Esküszöm úgy éreztem magam, mint egy ostoba romantikus anime béna főszereplője... Ekkor sóhajtott egyet, odalépett hozzám, és a homlokomra nyomott egy puszit...
 - Jó éjt, holnap találkozunk a suliban - azzal beleolvadt a sötét éjszakába.
Térdeim elgyengültek... erőtlenül estem a földre... Úgy dobogott a szívem, azt hittem kiugrik... Nem tudom meddig ülhettem ott a földön... De amikor legközelebb pontos képem volt arról, hogy ki vagyok... és hogy hol vagyok... akkor már csörgött az ébresztőm... de ekkor már az ágyam szélén ültem, és a homlokom fogtam... Kábultan fordultam az ébresztő felé, és elszörnyedve vetem tudomásul az idő múlását... Visszazökkentem a valóságba és indultam készülni... Amikor kiértem az ajtón, a Shiki-Mari páros fogadott...
 - Jó reggelt, Natsuko - nevetett rám Mari, és megölelt.
 - Na lányok ,akkor indulhatunk? Teszünk egy kis kitérőt még suli előtt! - mondta Shiki, és elindult a sulival ellenkező irányba.
 - Mégis hova? - néztem rá csodálkozva.
Mari elkapta a karom, majd Shiki után vonszolt. Elindultunk, és én sajnos csak későn jöttem rá, hogy hova is tartunk...
  - Nocsak... mi történt? Most nem a tetőn át jössz? - hallottam a hangokat.
 - Bocsi, de nem siethetnénk egy kicsit... van egy kis dolgom a suliban...
 - Neked? Dolgod? A suliban? Mégis mi? - nevetett egy másik hang.
 - Csak nem azzal a kiscsajjal találkozott?
 - Csak nem az a lány, aki Mari-val szokott lógni...
 - A neve Natsuko - kiáltottam - És igen, vele akarok beszélni...
 - Nocsak, nocsak... hát akkor nem kell sietned... -szólalt meg mögöttem Shiki.
 - Ezt hogy érted? - fordult hátra, és egyenesen rám nézett...
Mélyen a szemembe nézett, majd láttam, hogy elpirul, és elfordítja a fejét... Tehát sajnálja a tegnapi estét... remek.... már megint valami rosszat tettem...

Dai 10-sho - Betsu no me...

"Kívülállóként az ember néha többet lát..."

Mari ismét itt maradtál nálam.. Kezd ez ismét szokássá válni.... Akár gyerekként... Minden egyes alkalommal, amikor történt valami, ami rosszul érintette, vagy éppen a szülei  elől akart meglógni, mindig engem keresett fel... Tőlem várt vigasztalást... Annak idején csak én ismertem ezt az elesett, szeretetre szoruló énjét... Azt hiszem, az idő tájt szerettem bele... Különlegesnek éreztem magam... De középiskolába mentünk, és ők egymásra találtak Natsuko-val... egyre kevesebbet beszéltünk, majd a suliban se találkoztunk, szinte sose... De most... hála Natsuko-nak, és annak a megszállott Izaya-nak, ő ismét mellettem van... Ezért hálával tartozom nekik....

 - Hé, figyelsz te egyáltalán? - kérdezte, miközben a szemem előtt hadonászott.

 - Öööö, persze, bocsesz.. Kicsit elkalandoztam...

 - Nocsak.. min járt az eszed? - kérdezte.

 - Azokon az időkön, amikor mindig összeverekedtünk.... - mondtam, és a távolba meredtem a hatás kedvéért.

 - Amikor mindig elvertelek? - kérdezte nevetve.

 - Muszáj volt ez felhoznod? Már csak emlegetésre is sajog mindenem - dörzsöltem meg a karom.

Ő nevetve belém öklözött egyet, majd visszatért a gitáromhoz... Játszani próbált rajta... Még csak nem rég kezdtem el tanítani, de egész gyorsan fejlődik... Mögé ültem, és hátulról átkarolva megfogtam a két kezét...

 - Nem jól csinálod már megint.... Ezt a kezed így - tettem helyére az ujjait -, ezt pedig így - mutattam.

Láttam az arcán, hogy mennyire koncentrál.. Ilyenkor volt a legédesebb... Megpróbálta ismét eljátszani az előbbi hangot, és amikor tisztán sikerült neki, egy hatalmas mosollyal arcán fordult felém.

 - Nézd Shiki. Sikerült - nevetett.

 - Mondtam én, hogy csak oda kell figyelned. Na akkor most próbáld meg eljátszani ezt a szakaszt - mutattam a kottán egy részre.

Ő céltudatosan bólintott, majd helyére igazította kezeit, és játszani kezdet.. Már sokat fejlődött... Csak 2 hangot tévesztett el...

 - Remek. Egyre jobb vagy - mondtam.

 - Ez a te érdemed- vigyorgott.

 - Ez igaz.. nélkülem semmit se tudnál.. gyermekként is így volt.. akár mibe kezdtél bele, mindig előbb hozzám rohantál...

 - Ez nem is igaz! Te lógtál mindig a nyakamon! - kiáltotta zavartan.

 - Oho... persze.. kérdezzünk csak meg valakit, hogy mit is hajtogattál mindig... Valami ilyesmi volt? "Ha nagy leszek, csak én lehetek Shiki felsége, Senki más!"

 - Fog már be, te ostoba- rontott nekem, és próbálta befogni a szám.

Következett egy sor birkózás, majd amikor kifulladt, rá mosolyogtam...

 - Na jó elég legyen. Inkább gyakoroljunk tovább... Figyelj, játszd el utánam - vettem kezembe a másik gitárom, és elkezdtem játszani egy kezdő akkordot...

Shiki gitárján próbáltam játszani.. Nem rég kezdett el tanítani.... Ugyan Natsuko is tud gitározni.. De még hogy! De tudom, hogy már így is nagy fejtörés vagyok neki, ezért inkább Shiki-t kértem meg, hogy tanítson... Azt mondta, hogy egész jól haladok, és gyorsan tanulok... Igazság szerint, ha már jól haladok a tanulással, rá akarom venni Natsuko-t, hogy alapítsunk egy bandát... Ha jól emlékszem azok a lányok, akikkel találkoztunk a koncerten, az egyik basszeros a másik meg dobos... Én lennék a másik gitáros, Natsuko meg az énekes... Olyan jó lenne... A végén még lehet, hogy összeállnánk Shiki bandájával... Bár... ha Izaya és Natsuko egy pár lesz, a lányoknak meg Shiki és Reiko tetszik.. akkor nekem maradna Hatashi... NA AZT MÁR NEM! Azzal a hülyével én össze nem állok! Ha meg hangszer alapján nézzük, az én párom Shiki lenne... NEM! Ez se jó... ő egy gyerekkori barátom.. nem úgy gondolok rá, mint egy pasira... ÁÁÁÁ, én abból a bandából senkivel se járnék.. Na de mindegy, most nem kell ezen agyalnom... Messze van ez még... Na akkor vissza a gyakorláshoz... De egy pillanat... Shiki is elbambult...

 - Hé, figyelsz te egyáltalán? - kérdeztem és a szeme előtt hadonásztam.

 - Öööö, persze, bocsesz.. Kicsit elkalandoztam...
 - Nocsak.. min járt az eszed? 
 - Azokon az időkön, amikor mindig összeverekedtünk.... - mondta, és a távolba meredt.
 - Amikor mindig elvertelek? - kérdeztem nevetve.
 - Muszáj volt ez felhoznod? Már csak emlegetésre is sajog mindenem - dörzsölte meg a karját, arcán egy mosollyal.
Csak a hecc kedvéért beleöklöztem egyet a vállába, majd újra kézbe kaptam a gitárt... Megpróbáltam eljátszani rajta az előbb gyakorolt akkordot... De nem ment... Ő mögém ült, és hátulról megfogta mind a két kezem, hogy segítsen...
 - Nem jól csinálod már megint.... Ezt a kezed így - tette helyére az ujjaim -, ezt pedig így - mutatta.
Koncentráltam, hogy ezúttal biztosan sikerüljön jól eljátszanom. Amikor elengedte a kezem, megpróbáltam. SIKERÜLT! Hibátlanul eljátszottam. Ó, je! Király vagyok.
 - Nézd Shiki. Sikerült - nevetettem rá.
 - Mondtam én, hogy csak oda kell figyelned. Na akkor most próbáld meg eljátszani ezt a szakaszt - mutattam a kottán egy részre.
Bólintottam, tanulmányozni kezdtem a kottát, majd a megfelelő helyre raktam a kezeimet. Játszani kezdtem... Figyelmesen, hogy minden hang tiszta legyen, és a helyére kerüljön.. egész jól ment.. De tényleg!
 - Remek. Egyre jobb vagy - mondta.
 - Ez a te érdemed - kacsintottam rá.
 - Ez igaz.. nélkülem semmit se tudnál.. gyermekként is így volt.. akár mibe kezdtél bele, mindig előbb hozzám rohantál...
 - Ez nem is igaz! Te lógtál mindig a nyakamon! - kiáltottam zavartan, de tudtam, hogy valójában igaza van.
 - Oho... persze.. kérdezzünk csak meg valakit, hogy mit is hajtogattál mindig... Valami ilyesmi volt? "Ha nagy leszek, csak én lehetek Shiki felsége, Senki más!"
 - Fog már be, te ostoba- raktam le a gitárt, és neki ugrottam, hogy végre elhallgattassam.
Próbáltam befogni a száját, aminek az lett az eredménye, hogy mint a gyerekek, birkózni kezdtünk.. Nem kellet sok idő, hogy lihegve hagyjuk abba... Mindketten jó erőben voltunk... Ő pedig rám mosolygott 
 - Na jó elég legyen. Inkább gyakoroljunk tovább... Figyelj, játszd el utánam - vette kezébe a másik gitárját, és elkezdett játszani egy kezdő akkordot...

Dai 9-sho - Ongaku wa aidearu

"Zenén át halld a szívem szavát"

Ez most komoly? Sose hittem volna, hogy majd egyszer Natsuko szobájában leszek.. ráadásnak az ő gitárján fogok játszani... igazàbòl azt se hittem volna, hogy van gitàrja... ès az igazat megvallva, a szobáját is másnak kèpzeltem... De ùgy tűnik ez a làny csupa meglepetès! Fogtam a gitárt, ès leültem vele az àgyra, majd nekilàttam. Az egyik ùj szàmot jàtszottam el neki... csak tegnagnap írtam... neki... Becsuktam a szemem, úgy játszottam és énekeltem. Reméltem, hogy érzéseim eljutnak hozzá... Szívemet is beleadtam. Amint vége lett, kíváncsian néztem rá... Meglepetésemre nem úgy reagált, ahogy én azt vártam... 
 - Mondd csak, megpróbálhatnám? - kérdezte ismerős csillogással a szemében.
Csak nem első hallás után akarja megpróbálni eljátszani ezt a számot! De hiszen az még egy profinak is lehetetlen! De mondjuk miért is ne.. Legalább megtudom, mennyire jó.
 - Persze, nyugodtan - mosolyogtam rá.
Ő elment a másik gitárért, és leült mellém. Kezébe vette a gitárt, majd játszani kezdett... Én pedig leesett állal bámultam... Nem csak a dallamra emlékezett tökéletesen, de amit én elhibáztam két hangot, ő azt is helyesen játszotta... És a szövegre is pontosan emlékezett... Megbűvölten figyeltem őt... Angyali hangja volt... Szinte a mennyben éreztem magam... Abbahagyta... rám nézett... Szemeiben kíváncsiság tüze égett...
 - Na, milyen volt? - kérdezte.
 - Elképesztő.... Mégis hogyan....
 - Hogy tudtam hibátlanul eljátszani és elénekelni egyetlen hallás után? - kérdezte, én pedig idióta módjára még mindig tátott szájjal bólintottam - Nos.. ez egy hosszú történet... Az apám igazából egy igazi Rock Legenda... Régen azt akarta, hogy a nyomdokaiba lépjek majd.. De az anyám ezt nem akarta.. úgy gondolta apám kiszámíthatatlan élete nekem nem lenne jó... Ő azt akarja, hogy jogi egyetemre menjek... De apám titokban mindent megtanított, amit ő tudott... Hamar rájött, hogy nagyon könnyen megjegyzek dolgokat... Titokban mindig küldd egy CD-t, majd eljön, és meghallgatja, hogyan játszom őket...
 - Rock Legenda? Csak nem... 
 - Iwakami Korufuku - sóhajtotta.
 - Hihetetlen! Ő a világ legjobb énekes.gitáros-színész híressége! - mondtam ujjongva.
 - Lehet, de apának se utolsó - mondta félmosollyal.
 - Jó lehet a lányának lenni...
 - Nos igen... sokat tanultam tőle... De nem mindig jó... Amikor meghallják az apám nevét, azt hiszik, én is majd egyszer zenész leszek... anyám pedig azt a akarja, hogy ügyvéd legyek...
 - És te mit akarsz? - kérdeztem tőle szemébe nézve.
 - Az nem érdekel senkit - mondta letörten.
 - De igen, engem érdekel - fogtam meg a kezét.
Előbb a kezünkre nézett majd, majd egy halvány mosoly suhant át az arcán... Hálával szemében nézett rám...
 - Én valójában színésznő akarok lenni...
 - Akkor hát légy az! Kövesd az álmod! - bátorítottam.
 - De most.. hogy találkoztam veletek... veled... nem vagyok ebben teljesen biztos... újra elkezdett érdekelni a zene...
 - Akkor hát kövesd apád útját... Hidd el, a tehetséged megvan hozzá!
 - Komolyan gondolod? - meresztett rám hatalma, kiskutya szemeket.
 - Igen - bólintottam - minden kétséget kizáróan.
Szemébe könnyek gyűltek.. A boldogság könnyei... Elmosolyodott, majd nyakamba borult...
 - Köszönöm - súgta a fülembe.
Azonban túl nagy erővel ugrott nyakamba, és tehetetlenül dőltünk el az ágyon, ajkaink csupán pár centire a másikétól...


Láttam, hogy mennyire meglepődött. Szinte olvastam a gondolataiban... Biztos vagyok benne, hogy most azt gondolja, milyen megalázó is itt játszania... egy szerződéses zenészként... Azonban mielőtt visszavehettem volna a gitárt, ő elvette tőlem, majd az ágyamra telepedett vele... Ellenőrizte a hangolást, majd játszani kezdett... Még nem hallottam ezt a dalt... De teljesen magával ragadott... Becsukott szemmel játszott, és láttam, hogy átadta lényét a zenének... Egy szerelmes dal volt... Szinte szívembe égtek szavai... A mennyben éreztem magam... Viszonozni akartam neki ezt a csodás érzést.. és ekkor eszembe jutott valami... Abbahagyta a játékot, és rám nézett... 

 - Mondd csak, megpróbálhatnám? - kérdeztem.
Láttam rajta, hogy ismét sikerült megdöbbentenem... Legalább nem lesz unalmas estéje... De egy  pillanattal később már nem meglepődés, hanem kíváncsiság csillogott szemében... Tehát kihívásként tekint rá.. Hát legyen... 
 - Persze, nyugodtan - mondta némi tétovázás után, majd rám mosolyogót.
Elmentem a másik gitáromért, majd mellé telepedtem... Megköszörültem a torkom, majd játszani kezdtem. Éreztem, hogy kővé dermed mellettem, és lassan lerakja a gitárt.. Tehát a figyelmét már sikerült felkeltenem... Remeke.. csak így tovább... Vége... Vettem egy mély levegőt, majd felé fordultam
 - Na, milyen volt? - kérdeztem kíváncsian..

 - Elképesztő.... Mégis hogyan....
 - Hogy tudtam hibátlanul eljátszani és elénekelni egyetlen hallás után? - kérdeztem, ő pedig bólintott - Nos.. ez egy hosszú történet... Az apám igazából egy igazi Rock Legenda... Régen azt akarta, hogy a nyomdokaiba lépjek majd.. De az anyám ezt nem akarta.. úgy gondolta apám kiszámíthatatlan élete nekem nem lenne jó... Ő azt akarja, hogy jogi egyetemre menjek... De apám titokban mindent megtanított, amit ő tudott... Hamar rájött, hogy nagyon könnyen megjegyzek dolgokat... Titokban mindig küldd egy CD-t, majd eljön, és meghallgatja, hogyan játszom őket... - meséltem kissé szomorúan.
 - Rock Legenda? Csak nem... 
 - Iwakami Korufuku - sóhajtottam.
 - Hihetetlen! Ő a világ legjobb énekes.gitáros-színész híressége! - lelkesedett.
 - Lehet, de apának se utolsó - mondtam félmosollyal.
 - Jó lehet a lányának lenni...
 - Nos igen... sokat tanultam tőle... De nem mindig jó... Amikor meghallják az apám nevét, azt hiszik, én is majd egyszer zenész leszek... anyám pedig azt a akarja, hogy ügyvéd legyek...
 - És te mit akarsz? - nézett mélyen a szemembe, mint aki megért.
 - Az nem érdekel senkit... - sütöttem le a fejem.
 - De igen, engem érdekel - fogta meg a kezem.
Ránéztem kezére, mely az enyém köré fonódott... Kellemes érzés töltött el.. olyan békés... Eszembe jutott, amikor először fogta meg a csuklóm.. már akkor sem akartam, hogy eleresszen... és ez azóta sem változott... Valami vonzott benne.... Elemi erővel vonzott magához...
 - Én valójában színésznő akarok lenni...
 - Akkor hát légy az! Kövesd az álmod! - szorította meg a kezem.
 - De most.. hogy találkoztam veletek... veled... nem vagyok ebben teljesen biztos... újra elkezdett érdekelni a zene...
 - Akkor hát kövesd apád útját... Hidd el, a tehetséged megvan hozzá!
 - Komolyan gondolod? - néztem rá csodálkozva.
 - Igen... minden kétséget kizáróan.
Ezt nem hiszem el!  Annyira boldog vagyok... könnyeimtől elfátylasodott tekintetem.. Végre egyszer örömbe sírtam... Annyira boldog vagyok! Meg akartam neki köszönni... így nem gondolkodva a nyakába ugrottam.
 - Köszönöm - súgtam.
Azonban túl nagy erővel ugrott nyakába, nem tudott megtartani... Mind egy zsák krumpli, dőltünk el az ágyon.. ajkaink pedig csak pár centire voltak egymástól...

Dai 8-sho - Kodoku no shin'yudesu

"Az egyedüllét kettesben a legélvezetesebb"

Ezt nem hiszem el… Mi most komoly egyedül maradtunk egy házban… és késő este? Ebből baj lesz… Ahogy a lányok belöktek, elvesztettem az egyensúlyom, és szinte szó szerint Natsuko lábai elé estem… Csak ekkor tudatosult bennem, és amilyen gyorsan csak lehetett, felpattantam… Leporoltam magam, majd meghajoltam előtte…
 - Sajnálom… Nem akarlak zavarni, inkább elmegyek… - mondtam, és indultam az ajtó felé…
 - Várj… Nem maradnál egy kicsit? – kapta el a kabátom alját.
Hitetlenkedve fordultam vissza hátra… Ez most a valóság, vagy csak álmodom… Natsuko tényleg meghívott magához? Ilyen nincs… nem lehetek ennyire mázlista… De akkor megpillantottam az arcát… Zavarban volt… de még mennyire… tehát tényleg azt akarja, hogy maradjak… Annyira boldog vagyok…
 - Rendben van – mondtam, és visszafordultam felé.
Ő elengedte a kabátom, majd elindult a ház belseje felé. Én levettem a cipőm, belebújtam egy kikészített papucsba, majd követtem őt. A ház gyönyörű volt és tágas. Egyszerű berendezései csak még szebbé varázsolták. Családi képek mindenütt… Natsuko a nappaliba vezetett engem… Az pedig egy kisebb boltívvel volt összekötve a konyhával. Leültem az egyik kanapéra, ő pedig a konyhába ment… Nem sokkal később tárt vissza egy tálcával… A tálcán két pohár, és egy kancsó volt…
 - Hoztam egy kis innivalót… tölthetek? – kérdezte félszegen.
 - I-igen…
Óvatosan kitöltötte, majd leült velem szembe. Némán ültünk… Kínos csendben… Mindketten lesütött szemmel ültünk…
 - Izé…
 - Figyelj… - kezdtük egyszerre.
Egymásra néztünk, majd nevetni kezdtünk. Végül mutattam neki, hogy mondja csak nyugodtan…
 - Csak azt szeretném kérdezni… hogy esetleg… nem játszanál valamit?
 - Most? – kérdeztem csodálkozva.
 - Persze nem muszáj, csak kérdeztem – mondta rögtön, és szeméből ismét eltűnt a jól ismert csillogás.
 - Nem úgy értem… csak nem hoztam magammal a gitárom – magyaráztam.
 - Igazából… nekem van egy gitárom… - mondta zavartan.
 - Tényleg? – dőltem előre kíváncsian. 
 - I-igen… régen tanultam egy kicsit gitározni… De miután elköltöztem a szüleimtől 4 éve, azóta abbahagytam…
 - Értem… És hol a gitár? – kérdeztem örömteli hangon.
 - Fenn a szobámban… gyere – állt fel, és elindult kifelé.
Először zavart voltam… De utána csak némán követtem… Felmentünk a lépcsőn, és jobbra a 2. szoba… Jól emlékeztem… ez alatt játszottam neki tegnap este… Tehát tényleg ez a szobája… Benyitott, és hatalmas meglepetés ért… Egy rózsaszín szobát vártam, lányos bútorokkal…  Ehelyett egy lila szoba fogadott… Tele zenekarok posztereivel, kottákkal és CD-el… Az egyik sarokban két gitár, a másikban egy dob állt… Csodálkozva néztem körbe… Nem is tértem magamhoz, mígnem Natsuko egyszer csak a kezembe nyomta az egyik gitárt, és rám mosolygott….

Ezt nem hiszem el… hogy tehették ezt a lányok? Most mégis mit kéne tennem? Itt vagyok egyedül Izaya-val… Láttam, hogy ő is zavarban van… Valamit ki kell találnom gyorsan… Ekkor hirtelen elém állt, és meghajolt…

 - Sajnálom… Nem akarlak zavarni, inkább elmegyek… - és elindult az ajtó felé…

 - Várj… Nem maradnál egy kicsit? – kaptam el a kabátja alját.

Zavarban voltam… Csak ekkor tudatosult bennem, hogy mit is tettem… Éreztem, hogy arcomat ellepi a pír, így lehajtottam fejem… Éreztem, hogy ő is megfagy… Tehát őt is megleptem… Remek.. most tuti  azt hiszi, hogy ráakaszkodik, vagy valami ilyesmi… Ostoba rajongónak fog tartani! Hogy lehetek ilyen ostoba? Azonban ekkor visszafordult felém…

 - Rendben van – mondta, és én hihetetlenül boldog voltam…

Gyorsan elengedtem, és megfordultam… Elindultam be az egyik szobába… Hallottam, hogy leveszi cipőjét, majd követ engem… Amint belépett a szoba ajtaján, láttam, hogy csodálkozva nézett körbe… Nem tudom, hogy ez most azt jelenti, hogy tetszett neki, vagy, hogy nem… Ez így nem lesz jó… Nem tudom, hogy mit is gondolhat… Leült az egyik kanapéra… Csinálnom kéne valamit… Megvan! Hozok valamit inni… Kisiettem a konyhába, és vittem, amit találtam… Lettem tálcástul az egyik kisasztalra, majd ránéztem.

  - Hoztam egy kis innivalót… tölthetek? – kérdeztem félszegen.

  - I-igen…

Óvatosan kitöltöttem, majd leültem vele szemben… Ismét csend ereszkedett ránk. Kínos, néma csend… 

 - Figyelj…

 - Izé… – kezdtük egyszerre.

Egymásra néztünk, majd nevetni kezdtünk. Végül mutatta nekem, hogy mondjam én…

 - Csak azt szeretném kérdezni… hogy esetleg… nem játszanál valamit?

 - Most? – nézett rám csodálkozva.

 - Persze nem muszáj, csak kérdeztem – mondtam rögtön, és rögtön meg is bántam, hogy egyáltalán megkérdeztem…

 - Nem úgy értem… csak nem hoztam magammal a gitárom…

 - Igazából… nekem van egy gitárom… - mondtam zavarban.

 - Tényleg? – dőlt előre, és arcán mosoly jelent meg. 

 - I-igen… régen tanultam egy kicsit gitározni… De miután elköltöztem a szüleimtől 4 éve, azóta abbahagytam…

 - Értem… És hol a gitár? – kérdezte.

 - Fenn a szobámban… gyere – álltam fel, és elindultam kifelé.

Először nem követett, de egy pillanat múlva már igen… Felmentünk a lépcsőn, és be a szobámba… Várjunk csak… Én most komolyan egy fiút hozok a szobámba? Én nem vagyok normális… De már nincs mit tenni… Már itt vagyunk… Kinyitottam hát a szobám ajtaját… Láttam, mennyire meglepődik… Hát igen… nem egy szokásos lány szobája volt ez… Igazából imádom a rockzenét… A szobám is tükrözi… Odamentem a gitárjaimhoz, és miközben ő a szobámat méregette, egyiket a kezébe nyomtam…

Dai 7-sho - Posutosho no ai to yujo

"A zenéd, ami a világot jelenti nekem..."

Úgy éreztem, mintha repülnék... Végig csak Natsuko szemei lebegtek előttem.. ahogy engem figyel.. csak engem... A közönségről meg is feledkeztem. Csak játszottunk, és én énekeltem... Neki énekeltem, csak neki... Fel se fogtam, hogy mi történik körülöttem... Azonban egyszer csak érzem, hogy valaki hátba vereget.... Ekkor jöttem csak rá, hogy vége a fellépésnek... Visszatértek a világomba a zenekarom tagjai, a sikítozó közönség, és a minket figyelő tulajdonos is... Hirtelen ismét eluralkodott rajtam a lámpaláz... Natsuko-ra néztem... Engem figyelt, mosolygott és tapsolt... Valamit mondott, de nem értettem... Próbáltam olvasni a szájára : "Na-gyon -jó-vol-tál! Ne-iz-gulj!" Annyira megkönnyebbültem... Végre fellélegeztem... Lejöttünk a színpadról, és lányok tömkelege támadott le minket.. Én pedig csak őt kerestem... De 2 másik lánnyal maradt a színpad előtt... Együtt beszélgettek... Úgy döntöttem megvárom kint, és majd hazakísérem.. Akkor legalább lesz alkalmunk egy kicsit beszélni is... Éppen indultam kifelé, amikor valaki elkapta a karom... Hátra fordultam.. Shiki volt az...

 - Hagyd őt. Végre talált magának barátokat- súgta nekem.

 - Nem vagyok hülye. Kint akarom megvárni - mondtam - De egyébként neked semmi közöd hozzá...

 - Tévedsz. Egyébként kint se várd... Kint van Mari...

 - Mit keres már megint itt? - dühöngtem.

 - Én hívtam meg. Jobb ha most hazamész, Izaya. És nehogy megint szerenádot adj neki...

 - Erről mégis honnan tudsz? - kérdeztem egyre dühösebben.

 - Többet tudok, mint ahogy azt te gondolod. Jobb ha elmész. Higgy nekem.

 - Ne szólj bele, hogy mit csinálok. Semmi közöd hozzá - és elviharzottam. 

Amint kiértem, láttam, hogy igazat mondott... Mari odakint várt rá... Elbújtam az épület mögött, és vártam... Nem sokkal később kijött Shiki, Natsuko és az előző két lány... Hallottam, hogy Natsuko bemutatja őket egymásnak, majd elindulnak.... Ismét követtem őket... megint Shiki házához mentek... Már teljesen úgy érzem magam, mint egy rabló pandúr... Kezd kissé zavarni... Odakint vártam... Mari ismét itt maradt, de Natsuko a másik két lány kíséretében hazafelé indult... Ez így nem lesz jó... Kicsit közelebb mentem... Látom és hallom is, hogy Natsuko-nak csörög a telefon... De a csengőhangja... az a mi egyik számunk... mégis honnan? Hát persze... Shiki... Felveszi... nem hallom, hogy mit mond.. De hirtelen hátra fordul.. Basszus, szerintem meglátott... Elindul visszafelé.. Most már tuti, hogy meglátott... Láttam az árnyékát... Itt van...

 - Izaya...kun... Itt vagy? - lépett egyre közelebb, kezében még mindig ott volt a telefon...

Már nincs mit tenni.. úgyis tudja, hogy itt vagyok.. Jobb ha megmutatom magam...

 - Yo - köszöntem - Jó a a szemed, ügyesen kiszúrtál.. Pedig meg akartalak titeket ijeszteni - hazudtam nevetve.

 - Ne gyerekeskedj, gyere, csatlakozz te is hozzánk - kapta el ezúttal ő a csuklóm, majd szinte szó szerint belökött két új barátnője közé, ő pedig elénk sietett, hogy mutassa az utat.

Mégis mit képzel ez a lány... Nem ezek miatt a bigék miatt vagyok itt, hanem miatta... Ő meg még csak rám se hederít.... Hallottam, hogy beszéltek hozzám, de nem értettem mit.. csak Natsuko-t figyeltem... Ekkor jöttem csak rá, hova is megyünk... Natsuko házához.. Megérkezve, éppen beléptünk volna, amikor ez a két bige belökött engem az ajtón....

 - Mi most elmegyünk - mondta az egyik.

 - Nem akarunk titeket zavarni. Izaya nem minket, hanem téged követett Natsuko-chan - mondta a másik.

 - Jó szórakozást - mondták egyszerre majd eltűntek.

Mi ketten egymásra néztünk, és csak ekkor jöttem ré, hogy ott maradtunk ketten egy üres házban késő este... 

Ismét megszűnt a világ.. Csak Izaya létezett és a zenéje... Már nem hallottam a mellettem sikítozó lányokat se... Úgy éreztem, hogy Izaya csak nekem énekel.. Észre se vettem, máris véget ért a koncert... 2 lány állt mellettem, és hozzám beszéltek... A banda közben már le is vonult a színpadról... A lányokhoz fordultam.

 - Oh, bocsánat... mit is mondtatok?

 - Azt mondtuk, hogy úgy tűnt, mintha Izaya csak neked énekelt volna - mondta az egyik.

 - Milyen kapcsolatban vagy vele? - kérdezte a másik.

 - Izé.. egy iskolába járunk - mondtam zavartan.

 - Komolyan? De szerencsés vagy... Akkor az egész bandát ismered, ugye?

 - Igen...

 - Oh bocsi... elfejtettünk bemutatkozni... A nevem Ayame - mosolygott rám.

 - Az enyém pedig Sadako - mosolygott rám a másik is.

 - Sziasztok, én Natsuko vagyok.

 - ÉS gondlom akkor neked Izaya a kedvenced, ugye? - bólintottam - Az én kedvencem Reiko...

 - Az enyém meg Shiki - mondta Ayame.

 - Szeretnétek találkozni Shiki-vel?Azt talán el tudom intézni.. de Reiko-nál nem ígérhetek semmit... - mondtam kissé megszeppenve.

 - Komolyan? El  tudod intézni? - fogták meg mind a ketten a kezem.

 - A-azt hiszem - mosolyogtam rájuk.

Mind a ketten a nyakamba ugrottak, majd amikor elengedtek odamentem Shiki-hez...

 - Látom szereztél pár barátot - fogadott.

 - Nos.. igen... Szóval azt szeretném kérdezni, hogy ...

 - Találkoznék-e velük? - kérdezte...

 - I-igen.. ezt még meg kell szoknom - nevettem el magam.

 - Nyugi hamar megszokod, ha velem vagy - ölelte át a vállam, majd odamentünk a lányokhoz.

A lányok hitetlenkedve meredtek ránk, majd ujjongva fogadták Shiki-t... Nem sokkal később kimentünk, odakint pedig Mari várt minket... Gyorsan bemutattam őket egymásnak, majd Shiki felajánlotta,  hogy menjünk el hozzá egy kicsit beszélgetni... A lányok persze rögtön belementek, ezért nem volt ellenvetés... Shiki-hez felérve megittunk egy üdítőt és a bandáról beszélgettünk... Körülbelül 2 órát lehettünk ott, amikor a lányok azt mondták, hogy menjünk át hozzánk.... Mari ismét ott maradt Shiki-nél, a lányok pedig belém karoltak, és elindultunk.... Egyszer csak hallom, hogy csörög a telefonom... Shiki volt az...

 - Szia, mi történt? - vettem fel a telefont.

 - Csak gondoltam szólok, hogy Izaya megint hozzád tart... Mögöttetek van nem sokkal... Lepd már meg a nevemben.. Na szia - azzal letette.

Megálltam, és hátra néztem... Lassan elindultam visszafelé.. Láttam, hogy valami megmozdul az árnyak között... 

 - Izaya...kun... Itt vagy? -léptem még közelebb az előbbi árnyhoz.
 - Yo - köszöntem - Jó a a szemed, ügyesen kiszúrtál.. Pedig meg akartalak titeket ijeszteni - nevetett rám.
 - Ne gyerekeskedj, gyere, csatlakozz te is hozzánk - kaptam el a csuklóját, és a lányokhoz vittem.
A lányok persze rögtön lecsaptak rá.. Én előre mentem, hogy vezessem őket... Igazából nagyon zavarban voltam.. És zavarom csak fokozódott, amikor tudatosult bennem, hogy Izaya éppen hozzánk tart... Pár perc alatt megérkeztünk...kinyitottam zajtót, azonban ekkor a lányok belökték hozzám Izaya-t...

- Mi most elmegyünk - mondta Sadako.
 - Nem akarunk titeket zavarni. Izaya nem minket, hanem téged követett Natsuko-chan - mondta Ayame.
 - Jó szórakozást - mondták egyszerre majd eltűntek.
Ez nem lehet igaz... Én most akkor egyedül maradtam Izaya-val egy teljesen üres házban? Ilyen nincs.....

Dai 6-sho - Atarashi tomodachi

"A zene összehozza az embereket"

El se hiszem, hogy tényleg megtettem.. este nem tudtam aludni...Úgy döntöttem, nem várom be a fiúkat, hamarabb megyek suliba... Kivételesen az ajtón át mentem.. De előbb még kiraktam nekik egy üzit, hogy leléptem... Felraktam a fejhallgatóm, és az egyik intrónkat hallgattam... A világ zaja körülöttem megszűnt... Kezem zsebembe tettem, és görcsösen szorítottam azt a jegyet, amit Natsuko-nak szánok... Amint beértem a suliiba, ledobtam a cuccom a padomra, majd felment a tetőre.. Onnan látom majd, ha megérkezik Natsuko...  Vártam.. csak vártam... Egyszer csak megláttam őt... Elmosolyodtam.. öröm áradt szét rajtam.. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment, amikor megláttam, hogy kivel van... 

 - Shiki - morogtam magam elé...

Ugyan úgy jöttek ma, mint ahogy tegnap elmentek... Ezt nem hiszem el... Tehát a tegnapi felesleges volt? Őt mégis csak Shiki érdekli? De nem.. az nem lehet.. Nem számít... a jegyet akkor is oda kell neki adnom! Lesiettem a tetőről, és még az osztályterem előtt találkoztam velük.

 - Natsuko-chan, ráérsz egy pillanatra - szóltam oda neki.

Ő Mari-ra és Shiki-re nézett előbb... Mind a kettő bólintott, és csak azután nézett rám... 

 - Egy kicsit még ráérek - mondta fejét lesütve.

Elkaptam a csuklóját, és magam után húztam. Ismét nem tanúsított ellenállást.... Felvittem magammal a tetőre, de nem engedtem el a kezét, hanem szembe fordítottam magammal... 

 - Mondd csak, miért császkálsz Shiki-vel minden felé?

 - Csak segít nekem valamiben - magyarázta zavartan...

 - Mégis miben? - kérdeztem de nem válaszolt.

Remek.. már csak ez hiányzott. most már csak nem is válaszol... Mindegy vettem egy mély levegőt, majd elővettem a jegyet a zsebemből és a másik kezébe nyomtam...

 - Tessék. A jegy a  ma esti koncertre - láttam, hogy amint ránéz a jegyre, felcsillan a szeme. 

 - Köszönöm, Izaya-kun. Már nagyon várom - mosolygott rám.

 - Reméltem is. De tégy meg nekem egy szívességet. Na hagyd, hogy Mari átöltöztessen, vagy ilyesmi - és mindketten nevetni kezdtünk.

Visszaindultunk a termek felé... Most sajna nem ugyan ott voltunk... De nem számított.. mert tudtam, hogy este újra láthatom őt... Gyorsan teltek az órák, és amikor újra észhez tértem, már a klubban álltam a színpadon a srácokkal.. A főpróbán voltunk.. Még fél óra, és kezdődik a koncert.... El se hiszem...

 - Hé, Izaya... minden rendben? - szól Reiko.

 - Persze, semmi gond. Na akkor még egyszer próbáljuk el srácok.

 - Oksa- szólt Hatashi, majd mutatta az ütemet.

Egy gyors próba, majd le a színpadról.. Gyors ruhacsere, és már itt is voltak a rajongók... Felmentünk a színpadra... Izgultam.. az első fellépésünk volt ekkor közönség előtt.. .ráadásnak fizetős.. De ekkor megpillantottam Natsuko-t az első sorban, és a tömeg megszűnt körülöttünk... Csak mi ketten léteztünk...

Nem tudtam aludni.... Olyan hevesen vert a szívem... Féltem, hogy még a végén kiugrik a helyéről... Előkerestem a telefonom, és felhívtam Shiki-t... Szinte rögtön felvette a telefont...

 - Szia, Natsuko-chan, mi a baj?

 - Ööö, szia... Izé.. Az előbb itt volt Izaya-kun...

 - Komolyan? Az az ostoba... és mi történt?

 - Hát izé.. hogy is mondjam... Az ablakom alatt énekelt és gitározott...

 - Tehát szerenádot adott neked...

 - i-igen.. azt hiszem... - dadogtam.

 - Látod, mondtam, hogy nincs mi miatt aggódnod. Érdekled őt...

 - Azt kérdezte tőlem, hogy holnap elmegyek-e a koncertre...

 - És te mit mondtál?

 - Azt, hogy elmegyek... Annyira szeretem a zenéteket..

 - A zenénket szereted, vagy Izaya dalait... - nem tudtam válaszolni... - Jól van, nem kell válaszolnod, értem én... Semmi baj... Figyelj, ne aggódj most emiatt. Menj, igyál meg egy pohár meleg tejet, és feküdj le aludni...

 - De..

 - Ne aggódj, a heves szívverésed is hamarosan lecsillapodik..

 - Mégis honnan....

 - Nem fontos. Jó éjszakát, Natsuko-chan - és lerakta a telefont.

Ezt nem hiszem el... Gondolatolvasó, vagy mi? Na mindegy.. megfogadtam a tanácsát.. bejött... Tényleg hamar elaludtam. Amikor reggel éppen indulni akartam, odakint nem Mari nem egyedül várt rám.... Shiki is vele volt... Gyorsan kisiettem, majd köszöntem mindkettőjüknek.... Az úton ismét az ő közös gyermekkorukról hallgattam sztorikat... Egyre szórakoztatóbbak voltak ők ketten, így együtt... Beértünk a suliba, de a terem előtt Izaya állított meg engem...

 - Natsuko-chan, ráérsz egy pillanatra - szólt oda nekem.
Én Mari-ra és Shiki-re nézettem előbb... Mind a ketten bólintottak, hogy menjek nyugodtan... Ezután Izaya-ra néztem, de ekkor eszembe jutott a tegnap este... és rögtön zavarba jöttem... 
 - Egy kicsit még ráérek - mondtam fejem lesütve.
Elkaptam a csuklómat, és maga után húzott. A tetőre vitt fel... de nem engedte el a kezem, hanem szembe fordított magával.. 
 - Mondd csak, miért császkálsz Shiki-vel minden felé? - kérdezte dühösen.
 - Csak segít nekem valamiben - magyaráztam zavartan...
 - Mégis miben? - kérdezte de nem válaszolhattam.. nem tudhatja, hogy abban segít, hogy ő ne felejtsen el engem...
Láttam, hogy egy kissé dühös lesz.. majd benyúlt a zsebébe, elővett egy jegyet, és belenyomta a másik kezembe...
 - Tessék. A jegy a  ma esti koncertre - ránéztem a jegyre, és elárasztott a boldogság... 
 - Köszönöm, Izaya-kun. Már nagyon várom - mosolyogtam rá.
 - Reméltem is. De tégy meg nekem egy szívességet. Na hagyd, hogy Mari átöltöztessen, vagy ilyesmi - és mindketten nevetni kezdtünk.
Visszamentünk a terembe, s az órák csak úgy repültek egymás után... Nem kellet sok idő, és eljött a koncert ideje.. Annyira izgultam, hogy más nem is érdekelt... A koncert előtt egy 10 perccel értem oda... Elfoglaltam a helyem az első sorban, és nem sokkal később a fiúk feljöttek a színpadra.... Amint megláttam Izaya-t, minden izgalmam elszállt, és már csak ő létezett...

Dai 5-sho - Yoru serenado

"Az érzéseim a zenén át jutnak el hozzád..."

Ezt nem hiszem el.. Mégis mi folyik itt? Most mégis mit kéne tennem? Megvan! Követem őket... Gyorsan levettem a láncot a biciklimről, és követni kezdtem őket.. Shiki házához mentek... Mégis miért mentek oda? Mi van Natsuko és Shiki között? Ez nem lehet igaz... Kezdek megőrülni... De nem mehetek el innen... muszáj megtudnom mit művelnek odabent ezek hárman... Bementek a házba.. egyenesen Shiki szobájába... Ott kinyitották az erkélyajtót, és leültek bent beszélgetni... Hála a kinyitott ajtónak, halk, beszélgetésfoszlányokat én is hallhattam...

 - .... egyedül élni...

 - ... gyere át hozzám...

 - ... költözz hozzám...

 - ... van valakim... nem tehetem...

 - ...együtt is alszanak...

 - ... sokat gondolok rá....

Szent ég, ezek mégis miről beszélhetnek? muszáj lesz közelebb mennem... Kitámasztottam egy eldugott helyen a biciklimet, majd megpróbáltam az erkély alá osonni... Sikerült is... De elkéstem... bezárták az ajtót... már semmit sem hallottam...

 - A fenébe.. mégis mi folyik ott benn? - suttogtam.

Még egy ideig hallgatóztam, de nem jártam sikerrel.. Semmit sem hallottam... Visszamentem a biciklimhez, és vártam... Vártam, hogy  mikor jönnek már ki.. Addig elővettem a gitárom, és halkan játszottam rajta... Miközben így játszogattam az akkordokkal, eszembe jutott egy terv, amivel meghódíthatom Natsuko szívét... Már csak az a dolgom, hogy megtudjam hol lakik... Éppen hogy megfogalmazódtak bennem a dolgok, nyílt is az ajtó.. Natsuko, Mari és Shiki lépet ki rajta... Natsuko elköszönt tőlük, azon ketten pedig még visszamentek a házba.... Ha most odamennék Natsuko-hoz, az úgy túl feltűnő lenne... muszáj lesz követnem.. nincs más megoldás... Felpattantam a biciklimre, és lassan követni kezdtem. Egy hatalmas háznál állt meg, és bement... Megvártam, míg egy kissé besötétedik, majd megláttam, hogy az egyik szobában fény gyúl... Odaálltam az ablak alá, majd játszani kezdtem a gitáron, és énekeltem... Elénekeltem az érzelmeimet, amiket szívemben őriztem... Egyszer csak kinyílt az erkélyajtó, és Natsuko lépett ki rajta... Először nem mondott semmit, majd megszólalt azon az édes hangján..

 - Izaya-kun...

 - Natsuko-chan...

 - Te mégis mit keresel itt? - kérdezte.

 - Úgy éreztem muszáj látnom téged... Ezért jöttem ide... De most hogy láttalak, nem akarok elmenni...

 - De Izaya-kun...

 - Semmi de... - láttam arcán a zavart - Sajnálom.. azonnal elmegyek.. de előbb válaszolj nekem... Holnap eljössz a fellépésünkre?

 - Ki nem hagynám - mosolygott rám.

 - Akkor hát rendeben... Szép álmokat, Juliette... - s elmentem, otthagyva az én Júliám...

Annyira örülök... Mari talált valakit, aki segíthet nekem... Egész úton Mari azt taglalta, hogy pontosan miben is kéne nekem segíteni.... Szegény Shiki pedig csak bólogatott, és néhány megjegyzésen egy jót nevetett... Akár a testvérek.. úgy néztek ki együtt... Amikor megérkeztünk Shiki házához, egy kicsit bizonytalan lettem...

 - Ne aggódj, nem lesz semmi baj. És a szüleimtől se kell félned, egyedül lakom - mondta Shiki.

 - Pontosan. Akárcsak te Natsuko - és elindultunk fel, Shiki szobájába.

 - Te is egyedül élsz? - kérdezte tőlem, majd kinyitotta az erkélyajtót, hogy némi friss levegő jöjjön a szobába.

 - Igen. A szüleim úgy gondolták jobb, ha megtanulok egyedül élni...

 - Értem, az enyémek is így gondolták.. Ha magányosnak érzed magad, csak gyere át hozzám. Ha el tudod viselni, még ezt az idiótát is magaddal hozhatod - bökött Mari felé.

 - Mégis ki az idióta? - csattant föl - Amúgy se téged keresne fel, hanem engem. Már mondtam is, hogy költözz hozzám, igaz Natsuko?

 - Igaz. Már számtalanszor felajánlotta. De én visszautasítottam... van valakim, aki miatt nem tehetem...

 - Igaz is, ott van a macskád. Képzeld Shiki, még együtt is alszanak!

 - Régen nekem is volt egy macskám.. csak elkóborolt... de sokat gondolok rá...

 - Uhh.. hideg van. Shiki zárd be az ajtót -szólt Mari.

 - Rendben van. De akkor most térjünk rá a fontosabb dolgokra.

 - Igazad van. Szóval kéne egy kis segítség Natsuko-nak. Igazából attól fél, hogy Izaya holnapra elfelejti őt, és csak egy egyszerű rajongóként fogja kezelni..

 - Mari! - kiáltottam rá zavartan.

 - Semmi baj. Natsuko-chan. Megértem. Előttem nem kell titkolóznod, nem fogok semmit se mondani Izaya-nak - mosolygott rám.

 - Pontosan! Benne nyugodtan megbízhatsz. Nem mer nekem ellent mondani, túl sok cikis történetet tudok róla - veregette hátba Mari Shiki-t.

 - Ejnye... azért azt ne feledd, hogy ez fordítva is igaz - erre persze kitört belőlünk a nevetés.

 - Figyelj Natsuko-chan. Szintem Izaya nagyon kedvel téged, ezért nem kell attól félned, hogy elfelejt, De ha bármi gond lenne, megadom a számom. Csak hívj, ha segítségre van szükséged - mosolygott ismét rám.

 - Rendben köszönöm.

Gyorsan számot cseréltünk, majd én indultam is haza. Mari még ott maradt Shiki-nél.. hogy miért azt nem mondta... vagy én nem figyeltem.. nem fontos.... Hazaértem, megetettem a macskám, és átöltöztem. Éppen a szobámban olvasgattam, amikor meghallottam valamit kintről.. Valaki énekelt... Leszálltam az ágyról, és kimentem az erkélyre. Lenéztem a félhomályba... Izaya volt az! De mégis mit keres itt? És miért játszik az ablakom alatt?

 - Izaya-kun....

 - Natsuko-chan...
 - Te mégis mit keresel itt? - kérdeztem.
 - Úgy éreztem muszáj látnom téged... Ezért jöttem ide... De most hogy láttalak, nem akarok elmenni...
 - De Izaya-kun... - kezdtem, azonban ő közbevágott....
 - Semmi de... - egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta - Sajnálom.. azonnal elmegyek.. de előbb válaszolj nekem... Holnap eljössz a fellépésünkre?
 - Ki nem hagynám - mosolyogtam le rá.
 - Akkor hát rendeben... Szép álmokat, Juliette... - azzal eltűnt a szürkületben...

Dai 4-sho - Ai.. Tsuru matawa mukuwarenai?

"Az érzelem már szívedben van, de felismerni is képes vagy?"

Ezt nem hiszem el.. Akkor hát tetszett neki... tényleg tetszett... Annyira boldog vagyok... Most már nem  érdekel mások véleménye... egyedül ő számít... egyedül Natsuko véleménye számít! 
 -Oh, igaz is.. Megkaptátok a szerződést? - nézett rám várakozással teli szemekkel.
 - I-igen - bólintottam.
 - Ez remek - mosolyodott el - Alig várom, hogy újra hallhassalak titeket!
Istenem, annyira aranyos... És őszinte... Sose találkoztam még ilyen emberrel... El kel neki mondanom... Muszáj tudnia mit gondolok róla...
 - Én... - de ekkor meghallottam valamit... a csengő...
Az órámra néztem.. Jaj ne... már ki is csengettek.. muszáj lesz visszamennem a terembe... és Natsuko-t is vissza kell vinnem... Különben nagy bajban leszünk... Elkaptam csuklóját, majd fejemmel intetem, hogy mennünk kel.. Rögtön megértette... Mind a ketten futni kezdtünk... Nem foglalkoztunk a folyosón lévőkkel, csak egyenesen a termünkhöz siettünk... Éppen időben értünk be... Szerencsémre az első két óránk együtt volt... Ugyan nem egy osztályban voltunk, de egy évfolyamon... Így  néhány csoport bontott órán együtt voltunk... Gyorsan helyemre siettem, és csak ekkor vettem észre, hogy ő elém ül le... Nane! Ilyen nincs! Végig előttem ült, én pedig észre se vettem őt?? Hogy lehetek ilyen idióta? Bejött a tanár is.. Amint megpillantott minket, kedvesen felénk fordult...
 - Natsuko-chan, Izaya-kun... Jobban vagytok már? Shiki-kun mondta, hogy nem éreztétek jól magatokat, és lementetek a gyengélkedőbe.
Natsuko hátra fordult, és összenéztünk, majd elnevettük magunkat... Ezt persze mindenki gyanúsnak találta, de nem számít.
 - Hmm.. Igen jól vagyunk, tanárnő - válaszoltam.
 - Akkor jó. Hát kezdjük is az órát. 
Nem semmi ez a Shiki... ha szólt volna mit mondott a tanároknak, tovább is maradhattunk volna... De így muszáj leszek a szünetben beszélni Natsuko-val... Elkezdtem azon gondolkodni, mit is mondjak majd neki.. Amire észbe kaptam, már kicsengettek, és Natsuko eltűnt... Nem volt sehol... Megkérdeztem az egyik lányt az osztályból, hogy nem látta-e...
 - Az előbb ment el azzal a démoni csajjal... Mari-val.... - mondta. 
 - Már megint az a bige- morogtam halkan, és kisiettem a teremből.
Végig a folyosón, és mindenhol Natsuko-t kerestem.. De nem találtam meg... Így ment ez minden szünetben... Nem találtam őt sehol sem.. Mintha a föld nyelte volna el... Muszáj lesz beszélnem Shiki-vel.. Ő ismeri azt a bigét... talán ő tud nekem segíteni... Egy pillanat... csörgött a telefonom...
 - Igen? - szóltam bele.
 - Te szerencsétlen Romeo...
 - Mondd, mit akarsz Reiko...
 - Oh.. én csak annyit, hogy a Júliád épp most hagyja el az iskolát.. Na szevasz... - azzal lerakta.
NE! Nem mehet el.. beszélnem kell vele mindenképpen... Amilyen gyorsan csak tudtam, futni kezdtem, hogy utolérjem... Láttam őt! Megtaláltam! Megint azzal a bigével volt... és... Shiki-vel... Shiki ment középen, két oldalán a lányok... Mégis mi folyik itt? Miért van Shiki az én Natsukommal????


Jesszus... annyira zavarban vagyok.. hogy mondhattam ezt? Most biztos ő is kellemetlenül érzi magát... Ki kell találnom valamit...Megvan!

 -Oh, igaz is.. Megkaptátok a szerződést? 
 - I-igen - bólintott.
 - Ez remek - mosolyodtam el - Alig várom, hogy újra hallhassalak titeket!
Dejó! Újra hallhatom majd őt énekelni... Annyira boldog vagyok.. Nem hittem volna, hogy így alakulnak a dolgok... Annyira hihetetlen ez az egész...
 - Én... - kezdte, de ekkor megszólalt a csengő...
Az órájára nézett, majd rám. Tudtam, hogy mennünk kell...  Már így is ellógtunk egy órát... Elkapta ismét a csuklóm, majd futni kezdtünk...Az iskolába beérve mindenkii minket figyelt. De mi nem törődtünk senkivel... Csak futottunk... futottunk a végtelenben... pontosabban az osztályterembe... Ismét együtt voltunk... egy teremben..  Akár csak az első órán... Előtte ültem... Nem sokkal az után, hogy leültünk a helyünkre, belépett a tanárnő is... Amint megpillantott minket, elmosolyodott...
 - Natsuko-chan, Izaya-kun... Jobban vagytok már? Shiki-kun mondta, hogy nem éreztétek jól magatokat, és lementetek a gyengélkedőbe.
Hátrafordultam, és összenézünk Izaya-val... Elnevettük magunkat.. Nem semmi, ez a Shiki-kun... még, hogy gyengélkedő... Ez óriási.. nevettem halkan... Mindenki minket figyelt... de nem számított... a mi kis titkunk marad, hogy hol is voltunk előzőleg... Senkinek se kell tudnia róla...
 - Hmm.. Igen jól vagyunk, tanárnő - válaszolt Izaya.
 - Akkor jó. Hát kezdjük is az órát. 
Nem tudtam odafigyelni az órára... Kivételesen nem érdekelt mit mondd a tanár.. Féltem.. féltem, hogy a mai nap csak egy emlék marad... Féltem, hogy holnapra már elfelejti ezt az egészet, és ismét csak egy lány leszek a sok közül... Erre gondolva szomorú lettem... Amint meghallottam a csengőt, rohantam Mari-chanhoz, hogy segítsen... Szinte sírtam... Rögtön megtaláltam őt, és amikor megpillantott, hozzám sietett..
 - Mi  baj Natsuko? Az az idióta csinált veled valamit? - kérdezte.
 - Nem.. nem csinált velem semmit.. csak... - de ekkor ismét megszólalt a csengő.
Mari-chan a tanárnőhöz fordult...
 - Tanárnő! Natsuko még mindig nincs jól.. Lemegyek vele a gyengélkedőbe!
 - Rendben van, menjetek csak.
Mari-chan átkarolta a vállam, majd lekísért... Én az út alatt próbáltam visszatartani könnyeimet.. nem sok sikerrel... Az ápolónő nem volt lent... Mari-chan a jelenléti ívhez ment, és felírta a nevem.. ismét... Leültem az egyik ágyra, majd ő is leült mellém...
 - Na mesélj, mi a baj... - mondta lágy hangon.
 - Teljesen idiótát csináltam magamból előtte... És félek, hogy holnapra teljesen elfelejt engem..  Mi van, ha holnap megint csak egy leszek a körülötte zsongó lányok közül? - zokogtam.
 - Ugyan már. Ez nem történhet meg! Eddig Izaya egy lány után se érdeklődött! De ma reggel együtt volt veled! Ellógtátok az első órát.. együtt...  Eddig még sose csinált ilyet egy lánnyal se!
 - De akkor is...
 - Van egy ötletem... Maradj itt a nap hátralevő részében... Suli után, pedig együtt elmegyünk valahova, rendben?
 - Mégis hova? - kérdeztem szipogva.
 - Hát Shiki-hez! Ő majd add egy-két ötletet, hogyan kedveltesd meg magad Izaya-val - kacsintott rám.
 - tényleg úgy gondolod, hogy ő tud segíteni?
 - Persze! - vigyorgott - Na de akkor te most maradj itt, amint vége a sulinak, érted jövök.
 - Rendben van - mosolyogtam rá.
Azzal ő visszament, én pedig elfeküdtem az ágyon, és csakhamar el is aludtam... Mari keltett fel...
 - Gyere, vége a sulinak. Shiki a biciklitárolóknál vár minket - én csak bólintottam, és követtem őt.
Igaza volt.. Tényleg ott várt minket. Amint észrevett, ránk mosolygott... Már tudtam, hogy ez egy jó ötlet volt... Ő tud majd nekem segíteni... Nem tudnám megmagyarázni miért, de éreztem, hogy így van. Mari-val két oldalára álltunk, és beszélgetve indultunk hozzájuk...

Dai 3-sho - Ai o hatsuga...

Elképesztő, hogy az emberek mennyire félreérthetik egymást..."

Ez az a lány! Biztos vagyok benne! Azonban most máshogy nézz ki... Most olyan... olyna... egyszerű... és... és... ártatlan... De tegnap est olyan vadócos volt...

 - Mégis  miről beszélsz? - szólalt meg ismét az az idegesítő bige.

Nem tudtam válaszolni, mert amint belenéztem ennek a lánynak a szemeibe, egyszerűen elvesztem bennük... Azok a zöld szemek...

 - Hahó! Itt vagy? - rázott meg már megint az a bige.

 - Engedj már el - löktem el magamtól.

Egy kicsit túl erősen löktem meg, ő pedig elvesztette az egyensúlyát. Shiki azonban szerencsére még időben elkapta. Azonban Ő rögtön barátnőjéhez sietett.

 - Mari-chan, minden rendben? - kérdezte tüneményes hangon.

 - Persze-persze. Semmi bajom. De ez nem lesz elmondható Izaya-ról, ha végeztem vele - morogta.

 - Mari. hagyd - szólt Shiki.

 - Elegem van belőle, hogy ez a figura kénye-kedve szerint cselekszik! Téged is fellökött, Natsuko!

 - Tehát a neved Natsuko-chan - léptem oda hozzá.

 - I-igen - bólintott.

 - Nocsak. Egyszeriben milyen kedves lett itt valaki... - mondta Mari.

 - Izé.. beszélhetnénk egy kicsit? - fordultam ismét Natsuko felé.

 - Hááát... - fordult ő Mari felé.

 - Mari-t majd én elintézem, menjetek csak - mondta Shiki, és felém lökte Natsuko-t.

A mellkasomnak ütközött, én pedig elkaptam őt. Felnézett rám, azokkal a mesés zöld szemekkel, én pedig elvesztem bennünk...

 - Menj már! - kiáltott rám Shiki.

Végre észhez tértem, megfogtam Natsuko csuklóját, és futni kezdtem, magam után húzva őt. Shiki még egyszer utánunk kiáltott:

 - Ne aggódj, a tanárt majd én elintézem.

Köszönetképpen intettem egyet, de nem álltam meg, futottam tovább. Csak a melegházban álltunk meg. Még mindig nem engedtem el a kezét, az egyik pad felé tereltem, leültem, majd őt is lehúztam magam mellé. Ránéztem, és a szemében uralkodó félelemtől megrettentem... Nem gondoltam volna, hogy ennyire fél tőlem... Gyorsan elengedtem a kezét, és elfordítottam a tekintetem. 

 - Sajnálom... nem akartalak megijeszteni... - dadogtam zavaromban.

 - Nem ijesztettél meg! Csak zavarban vagyok...

Felé fordultam, és láttam, hogy arcát ellepte a pír... Szemét lesütötte, magát összehúzta... Annyira aranyos volt, és annyira más, mint tegnap este...

 - A tegnapival kapcsolatban... - kezdtem - Teljesen máshogy néztél ki... - nyögtem ki végül, ami leghamarabb eszembe jutott.

 - Nos.. igen... Mari-chan egy kicsit átalakított....  - tehát azé a boszorkányé volt ez az ötlet... - Azt mondta ez a küldős... khm.. jobban illik... az.. stílusotokhoz.

 - Értem... Az igazat megvallva szerintem így sokkal aranyosabb vagy - mondtam zavartan.

Láttam, hogy zavarba hoztam.. Közben pedig magamat szidtam, amiért ezt nem tartottam meg magamnak... totál leégettem csak magam vele... 

 - Kö-köszönöm... izé... de mi volt az, amit Shiki mondott?  A-az... igaz? - kérdezte.

 - Mi? Ja az? Nem... nem! Izé... csak félreértette....

 - Értem.... És miért kerestél akkor engem?

 - Igazából... a tegnapi koncert miatt egy kissé dühös voltam...

 - Dühös, de miért? - nézett rám, szemében aggodalommal.

 - Láttalak az első sorban... és láttam, hogy a zeném nem váltott ki belőled semmilyen érzelmet...

 - Ez nem igaz! - pattant fel mellettem.

 - De hát olyan rezzenéstelen arccal néztél egész végig! - magyaráztam.

 - Csak azért, mert annyira lenyűgözött a zenétek... Annyira jól játszottatok... és annyira jól énekeltél - nézett mélyen a szemebe...

Ezt nem hiszem el! Hogy lehet, hogy pont ő lökött fel? És mégis miről beszélhet? Milyen fapofa? Nem értem...

 - Mégis miről beszélsz? - kérdezte Mari-chan.

Izaya... ha jól emlékszem ez a neve... Rám nézett, a szemembe... Tekinteté az enyémbe fúrta, és nem tudtam szabadulni tőle... Olyan volt, mintha egyenesen a lelkembe látott volna... Szinte megbabonázott... Magával ragadott aranyszín szemének csillogása...

 - Hahó! Itt vagy? - rázta meg őt Mari.

 - Engedj már el - lökte el magától:
Nagy erővel taszította el magától, Mari-chan pedig kis híján elesett. Azonban Shiki elkapta őt az utolsó pillanatban. Odasiettem hozzá, hogy megnézzem rendben van-e.

 - Mari-chan! Minden rendben? - guggoltam le hozzá.

 - Persze-persze. Semmi bajom. De ez nem lesz elmondható Izaya-ról, ha végeztem vele - morogta.
 - Mari. hagyd - szólt kedvesen Shiki.
 - Elegem van belőle, hogy ez a figura kénye-kedve szerint cselekszik! Téged is fellökött, Natsuko! - nézett rám.
 - Tehát a neved Natsuko-chan - léptem közelebb Izaya.
 - I-igen - bólintottam zavartan.
 - Nocsak. Egyszeriben milyen kedves lett itt valaki... - mondta Mari-chan gúnyosan.
 - Izé.. beszélhetnénk egy kicsit? - lépett még közelebb, és ismét a szemembe nézett.
 - Hááát... - fordultam Mari-chan felé.
Igazából nagyon beszélni akartam vele, de tudtam, hogy ezek után Mari nem igazán örülne neki...
 - Mari-t majd én elintézem, menjetek csak - mondta Shiki Izaya-nak, és közben felé lökött.
Elvesztettem az egyensúlyom, és nem tudtam megállni. Tehetetlenül ütköztem a mellkasának. Zavartan néztem fel rá, szemében számomra ismeretlen érzések tükröződtek.
 - Menj már! - kiáltott Shiki.
Shiki-re nézett, majd elkapta csuklómat, és futni kezdett, engem pedig maga után rántott. Még hallottam, hogy Shiki utánunk kiállt valamit, de nem értettem. Egyedül a csuklómat fogva tartó kéz, és fiú létezett számomra. A körülöttünk lévő világ megszűnt létezni. Csak őt láttam, ahogy magával visz a végtelen messzeségbe.  Mikor végre megálltunk, körülnéztem... A melegházba jöttünk.. Kezemre néztem... Még mindig fogva tartott. Nem engedett el.. Ránéztem, ő pedig az egyik padhoz irányított, majd leültünk egymás mellé. Féltem.. tudtam, hogy hamarosan elengedi a kezem, de én ezt nem akartam... Rám nézett, majd amitől féltem, bekövetkezett... Mintha forró vasat fogna, úgy engedte el csuklóm, és elfordította tekintetét...
 - Sajnálom... nem akartalak megijeszteni... 
 - Nem ijesztettél meg! Csak zavarban vagyok... - motyogtam.
Felém fordult, de én éreztem, hogy arcomat ellepi a pír, így félre néztem.. Zavarban éreztem magam, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna zavaromban...
 - A tegnapival kapcsolatban... - kezdte - Teljesen máshogy néztél ki... - nyögtem ki végül, ami leghamarabb eszembe jutott.
 - Nos.. igen... Mari-chan egy kicsit átalakított....  - kezdtem zavartan, és visszagondoltam a tegnap estére - Azt mondta ez a küldős... khm.. jobban illik... az.. stílusotokhoz.
 - Értem... Az igazat megvallva szerintem így sokkal aranyosabb vagy...
Ez nagyon meglepett.. Arcom rákszínre váltott... Ezt el sem hiszem... Tehát szerinte aranyos vagyok.. annyira örülök... 
 - Kö-köszönöm... izé... de mi volt az, amit Shiki mondott?  A-az... igaz? - kérdeztem témát váltva.
 - Mi? Ja az? Nem... nem! Izé... csak félreértette....
 - Értem.... És miért kerestél akkor engem? - néztem rá.
 - Igazából... a tegnapi koncert miatt egy kissé dühös voltam...
 - Dühös, de miért? - kérdeztem teli aggodalommal, féltem, hogy valami rosszat tettem...
 - Láttalak az első sorban... és láttam, hogy a zeném nem váltott ki belőled semmilyen érzelmet...
 - Ez nem igaz! - pattantam fel mellette, de azonnal meg is bántam ezt a kirohanásom...
 - De hát olyan rezzenéstelen arccal néztél egész végig! - nézett rám csodálkozva.
 - Csak azért, mert annyira lenyűgözött a zenétek... Annyira jól játszottatok... és annyira jól énekeltél - magyaráztam neki mély meggyőződéssel, és beleéléssel...

Dai 2-sho - Dai kaigi

Ki hitte volna, hogy egy egyszerű baleset ennyi bajt okozhat...

A fellépés után mindenféle képpen meg akartam keresni azt a lányt, de hiába. A rajongók letámadtak minket. Én utána igazából meg is feledkeztem róla, mivel a hely tulaja tényleg egy szerződést ajánlott fel nekünk. NEKÜNK! Ami azt jelenti, hogy hivatásos zenészek lettünk. Ráadásnak minden második nap fellépünk, és még fizut is kapunk. Komolyan mondom, olyan volt, mint egy álom… Miután a szereplésnek vége volt, a tulaj meghívott minket egy italra. Csak éjfél körül értünk haza. Hazaérve beestem az ágyba, és rögtön el is aludtam. Álmomban újra láttam azt a lányt… Ugyan úgy nézett ki, mint a koncert… Ott volt, amikor felléptünk egy producer előtt… Meghallgatott minket, és nevetett… A producer is kinevetett minket, mert az a lány az ujjai köré csavarta… Végünk volt…  A srácok csengetése ébresztett fel ebből a lidércnyomásból… Akárcsak tegnap, stílusosan távoztam. A srácok egész úton a tegnapiakról beszéltek, azonban én szinte egy szót se hallottam belőle. Végig arra a lányra gondoltam…

– Hahó! Föld hívja Izaya-t! Hallasz minket? – integetett a szemem előtt Reiko.

– Jan igen srácok, bocsi. Csak egy kicsit elkalandoztam…

– Te? Mégis mi történt? Tegnap talán felszedtél valami jó csajt? – kérdezgetett Hatashi.

– Dehogy is! Én egy csaj miatt nem bukok ki – kiáltottam.

Erre persze mind felnevettek. Tovább beszélgettek, én pedig újra elmerültem a gondolataimban. Csak akkor eszméltem fel ismét, amikor sikoltozó lányok vettek körül minket. Nem foglalkoztam velük, csak lehajtottam a fejem, és mentem tovább. Reiko és Hatashi ott maradt, de Shiki követett engem. Nem figyeltem az orrom elé, és véletlenül nekimentem egy lánynak. Lenéztem rá, a földön ült. Elesett. Nem szólt semmit, de a barátnője nekem esett…

– Miért nem figyelsz az orrod elé? Attól még, hogy egy banda tagja vagy, nincs jogod fellökni szegény Natsuko-t! – kiáltott rám.

Hello, Mari - köszönt neki Shiki.

– Csá, Shiki. Elég otromba a haverod…

– Csak a tegnapi koncerten belezúgott egy csajba…

– Csak nem? - nevetett az a csaj.

Egyik kezem kivettem zsebemből, és a földön ülő lány felé nyújtottam, hogy felsegítsem.

– Bocsesz, nem néztem az orrom elé.

– Semmi baj… – fogta meg a kezem.

Amikor felállt, és jobban szemügyre vettem, csak akkor láttam meg, ki is az…

– Várjunk csak! Te voltál az! – kiáltottam felé bökve.

– Mi volt ő? – csatlakozott ismét a beszélgetéshez az a csaj.

– Ő az akibe belezúgtál? – kérdezte Shiki.

– A frász zúgott bele, Shiki fogd már be! Ő az a csaj, aki egész koncert alatt fapofával engem bámult!

El se hiszem, hogy megkapták a szerződést! Akkor ezentúl sokszor hallhatom őt énekelni… Annyira boldog vagyok…

– Natsuko, ideje mennünk – szólt Mai-chan.

– Rendben, jövök már – szaladtam oda hozzá.

Egymásba karoltunk, és mentünk is haza. Pontosabban először Mari-hoz, hogy leszedjük rólam ezt a tömérdek sminket, és ezt a kihívó ruhát. Miután ezzel végzetünk, én indultam is haza. Egész úton az énekes járt a fejemben… Annyira jó hangja volt… És úgy éreztem, mintha egész koncert alatt engem figyelt volna… Erre a gondolatra elpirultam. A smink nélkül úgyse fog engem megismerni. Nem mintha érdekelné egy ilyen ostoba lány, mint én, amikor ott van neki az a tömérdek rajongó. Amikor hazaértem, gyorsan lezuhanyoztam, és mentem is lefeküdni. Az ébresztőm csörgésére ébredtem, és elvégeztem a reggeli rutinom. Kilépve a házból ismét Mari-chan fogadott.

– Jó reggelt. Na, hogy vagy? – kérdezte arán széles mosollyal.

– Neked is jó reggelt. Jól vagyok, bár egy kicsit fáradtan.

– Talán nem aludtál eleget?

– Lehet… Tegnap egy kicsit későn értünk haza.

– Gomenne, Natsuko… De mondd csak, mi a véleményed az együttesről? – kérdezte.

– Nos… Egész jók… Tetszik a zenéjük…

– Örülök, hogy ezt mondod – és kutatni kezdett a táskájába – Tessék ez a tiéd – nyomott a kezembe egy CD-t.

– Mi ez? – kérdeztem kíváncsian. 

– Minek látszik? Ez a banda CD-je!

– Már jelent meg lemezük? – kérdeztem álmélkodva.

– Ugyan, dehogy – legyintett – de gyerekkori barátom az egyik gitáros. Elkértem tőlük a demo CD-iket és kiírtam őket. Nekem is van egy otthon. Úgy nézd, hogy mi vagyunk az egyedüliek, akinek van Hato no oto CD-jük! – vigyorgott. 

– Hato no otot? A szív hangjai?

– Pontosan!

– Értem… Köszönöm, Mari-chan – mosolyogtam rá.

– Ugyan, nincs mit.

Az út hátralévő részén végig a bandáról beszéltünk. Miután beértünk a suliba, nem sokkal megint sikongatást hallottunk, de most nem törődtünk vele, mivel közben mi a banda CD-jét hallgattuk. Egyszer csak érzem, hogy valaki hátulról belém jön, én pedig a földre estem.

– Miért nem figyelsz az orrod elé? Attól még, hogy egy banda tagja vagy, nincs jogod fellökni szegény Natsuko-t! – állt elém rögtön Mari-chan.
– Hello, Mari - köszönt neki az egyik fiú.
– Csá, Shiki. Elég otromba a haverod…
– Csak a tegnapi koncerten belezúgott egy csajba…
– Csak nem? – nevetett fel Mari – A híres Izaya szerelmes?
A földet néztem… Pontosabban a földön heverő CD lejátszóm… Megrepedt a teteje, de ekkor látom, hogy az a fiú, aki fellökött, a kezét nyújtja nekem, hogy felsegítsen.
– Bocsesz, nem néztem az orrom elé…
– Semmi baj… – fogtam meg a kezét.
Felsegített, majd mint egy árut végig mért, és felém bökött az ujjával…
– Várjunk csak! Te voltál az! – kiáltotta.
– Mi volt ő? – kérdezte Mari.
– Ő az, akibe belezúgtál? – kérdezte a Shiki nevű fiú.
– A frász zúgott bele, Shiki fogd már be! Ő az a csaj, aki egész koncert alatt fapofával engem bámult!