Dai 2-sho - Dai kaigi

Ki hitte volna, hogy egy egyszerű baleset ennyi bajt okozhat...

A fellépés után mindenféle képpen meg akartam keresni azt a lányt, de hiába. A rajongók letámadtak minket. Én utána igazából meg is feledkeztem róla, mivel a hely tulaja tényleg egy szerződést ajánlott fel nekünk. NEKÜNK! Ami azt jelenti, hogy hivatásos zenészek lettünk. Ráadásnak minden második nap fellépünk, és még fizut is kapunk. Komolyan mondom, olyan volt, mint egy álom… Miután a szereplésnek vége volt, a tulaj meghívott minket egy italra. Csak éjfél körül értünk haza. Hazaérve beestem az ágyba, és rögtön el is aludtam. Álmomban újra láttam azt a lányt… Ugyan úgy nézett ki, mint a koncert… Ott volt, amikor felléptünk egy producer előtt… Meghallgatott minket, és nevetett… A producer is kinevetett minket, mert az a lány az ujjai köré csavarta… Végünk volt…  A srácok csengetése ébresztett fel ebből a lidércnyomásból… Akárcsak tegnap, stílusosan távoztam. A srácok egész úton a tegnapiakról beszéltek, azonban én szinte egy szót se hallottam belőle. Végig arra a lányra gondoltam…

– Hahó! Föld hívja Izaya-t! Hallasz minket? – integetett a szemem előtt Reiko.

– Jan igen srácok, bocsi. Csak egy kicsit elkalandoztam…

– Te? Mégis mi történt? Tegnap talán felszedtél valami jó csajt? – kérdezgetett Hatashi.

– Dehogy is! Én egy csaj miatt nem bukok ki – kiáltottam.

Erre persze mind felnevettek. Tovább beszélgettek, én pedig újra elmerültem a gondolataimban. Csak akkor eszméltem fel ismét, amikor sikoltozó lányok vettek körül minket. Nem foglalkoztam velük, csak lehajtottam a fejem, és mentem tovább. Reiko és Hatashi ott maradt, de Shiki követett engem. Nem figyeltem az orrom elé, és véletlenül nekimentem egy lánynak. Lenéztem rá, a földön ült. Elesett. Nem szólt semmit, de a barátnője nekem esett…

– Miért nem figyelsz az orrod elé? Attól még, hogy egy banda tagja vagy, nincs jogod fellökni szegény Natsuko-t! – kiáltott rám.

Hello, Mari - köszönt neki Shiki.

– Csá, Shiki. Elég otromba a haverod…

– Csak a tegnapi koncerten belezúgott egy csajba…

– Csak nem? - nevetett az a csaj.

Egyik kezem kivettem zsebemből, és a földön ülő lány felé nyújtottam, hogy felsegítsem.

– Bocsesz, nem néztem az orrom elé.

– Semmi baj… – fogta meg a kezem.

Amikor felállt, és jobban szemügyre vettem, csak akkor láttam meg, ki is az…

– Várjunk csak! Te voltál az! – kiáltottam felé bökve.

– Mi volt ő? – csatlakozott ismét a beszélgetéshez az a csaj.

– Ő az akibe belezúgtál? – kérdezte Shiki.

– A frász zúgott bele, Shiki fogd már be! Ő az a csaj, aki egész koncert alatt fapofával engem bámult!

El se hiszem, hogy megkapták a szerződést! Akkor ezentúl sokszor hallhatom őt énekelni… Annyira boldog vagyok…

– Natsuko, ideje mennünk – szólt Mai-chan.

– Rendben, jövök már – szaladtam oda hozzá.

Egymásba karoltunk, és mentünk is haza. Pontosabban először Mari-hoz, hogy leszedjük rólam ezt a tömérdek sminket, és ezt a kihívó ruhát. Miután ezzel végzetünk, én indultam is haza. Egész úton az énekes járt a fejemben… Annyira jó hangja volt… És úgy éreztem, mintha egész koncert alatt engem figyelt volna… Erre a gondolatra elpirultam. A smink nélkül úgyse fog engem megismerni. Nem mintha érdekelné egy ilyen ostoba lány, mint én, amikor ott van neki az a tömérdek rajongó. Amikor hazaértem, gyorsan lezuhanyoztam, és mentem is lefeküdni. Az ébresztőm csörgésére ébredtem, és elvégeztem a reggeli rutinom. Kilépve a házból ismét Mari-chan fogadott.

– Jó reggelt. Na, hogy vagy? – kérdezte arán széles mosollyal.

– Neked is jó reggelt. Jól vagyok, bár egy kicsit fáradtan.

– Talán nem aludtál eleget?

– Lehet… Tegnap egy kicsit későn értünk haza.

– Gomenne, Natsuko… De mondd csak, mi a véleményed az együttesről? – kérdezte.

– Nos… Egész jók… Tetszik a zenéjük…

– Örülök, hogy ezt mondod – és kutatni kezdett a táskájába – Tessék ez a tiéd – nyomott a kezembe egy CD-t.

– Mi ez? – kérdeztem kíváncsian. 

– Minek látszik? Ez a banda CD-je!

– Már jelent meg lemezük? – kérdeztem álmélkodva.

– Ugyan, dehogy – legyintett – de gyerekkori barátom az egyik gitáros. Elkértem tőlük a demo CD-iket és kiírtam őket. Nekem is van egy otthon. Úgy nézd, hogy mi vagyunk az egyedüliek, akinek van Hato no oto CD-jük! – vigyorgott. 

– Hato no otot? A szív hangjai?

– Pontosan!

– Értem… Köszönöm, Mari-chan – mosolyogtam rá.

– Ugyan, nincs mit.

Az út hátralévő részén végig a bandáról beszéltünk. Miután beértünk a suliba, nem sokkal megint sikongatást hallottunk, de most nem törődtünk vele, mivel közben mi a banda CD-jét hallgattuk. Egyszer csak érzem, hogy valaki hátulról belém jön, én pedig a földre estem.

– Miért nem figyelsz az orrod elé? Attól még, hogy egy banda tagja vagy, nincs jogod fellökni szegény Natsuko-t! – állt elém rögtön Mari-chan.
– Hello, Mari - köszönt neki az egyik fiú.
– Csá, Shiki. Elég otromba a haverod…
– Csak a tegnapi koncerten belezúgott egy csajba…
– Csak nem? – nevetett fel Mari – A híres Izaya szerelmes?
A földet néztem… Pontosabban a földön heverő CD lejátszóm… Megrepedt a teteje, de ekkor látom, hogy az a fiú, aki fellökött, a kezét nyújtja nekem, hogy felsegítsen.
– Bocsesz, nem néztem az orrom elé…
– Semmi baj… – fogtam meg a kezét.
Felsegített, majd mint egy árut végig mért, és felém bökött az ujjával…
– Várjunk csak! Te voltál az! – kiáltotta.
– Mi volt ő? – kérdezte Mari.
– Ő az, akibe belezúgtál? – kérdezte a Shiki nevű fiú.
– A frász zúgott bele, Shiki fogd már be! Ő az a csaj, aki egész koncert alatt fapofával engem bámult!