"Szerelem, ami csak félreértést szül…"
Most mégis mit tehetnék? Nem hiszem el, hogy csak úgy
hagytam, hogy elvigye! Akkora egy idióta vagyok! Mégis mit tehetnék, hogy
mindent rendbe hozzak? Shiki-hez nem mehetek… a fiúkhoz se, ők csak
kiröhögnének. Egyetlen ember maradt… tudtam, hogy meg fogom bánni, de nem volt más
választásom. Érte ezt is megteszem. Megkerestem az osztályát és szó nélkül benyitottam.
Éppen az óra közepén jártak, én pedig csak simán bementem és megálltam előtte.
-
Segíts – kértem
őt.
-
Látom, végre
megjött az eszed – nézett rám gunyorosan, majd felállt és velem jött.
A tanár nem szólt semmit… egyszerűen lefagyott, de nem
érdekelt. Az se számít, ha kicsapnak, de őt akkor is vissza karom szerezni! És
vissza is fogom! Azt hittem én mutatom neki az utat, de egyszer csak elém
vágott és a biciklitárolók felé terelt.
-
Gyerünk,
szükségünk van a bringádra. El kell mennünk valahova.
-
Mégis hova?
-
Hozzám.
Először meglepődtem, de aztán nem kérdeztem semmit.
Leszedtem a láncot a bringámról, majd mellé gurítottam.
-
Mi a cím? –
kérdeztem, ő pedig felszállt mögém.
Elég
elit környéken lakott… nem gondoltam volna róla. Kb. 20 percre a sulitól, és 10
percre Natsuko-tól. A ház elég nagy volt, de látszott, hogy egyedül él… legalábbis
azt hittem. Azonban amikor bementem, egy férfi állt az ajtóban. Fiatal volt,
tehát a bátyja lehetet.
-
Ő mégis kicsoda?
– kérdezte mogorva hangon.
-
Natsuko
elcseszett pasija. Történt egy kis galiba, Rómeónak meg megjött az esze, és
hozzám fordult.
-
Értem. Hát, előre
sajnálom a srácot. Ne légy vele túl kegymény – veregette vállon húgát, majd lelépett.
-
Ne is figyelj a
bátyámra. Inkább igyekezz. Sok dolgunk lesz. Ráadásnak ma van a fellépés is,
nem?
Gyorsan levettem a cipőm, majd követtem őt, fel a
lépcsőn. Nagy valószínűséggel a szobájába csöppentem. Fekete-lila falak és
vöröses bútorok. Teljesen olyan volt, mint amilyen ő is. Sötét és gonosz.
Azonban csak egy gitárért jött be ide, aztán tovább ment egy másik szobába. Egy
sokkal világosabb és lányosabb szobába. A falon virágmintás tapéta volt… apró
plüssök hevertek az ágyon, és hasonló lányos dolgok. Képtelen voltam elhinni,
hogy ez az ő szobája! Annyira nem illet hozzá… De ekkor leült az ágyra és ölébe
vette a gitárt.
-
Ülj le - mutatott
egy székre, ami az íróasztal előtt volt.
Szó nélkül leültem, majd vártam az ötleteit. Reméltem,
hogy nem valami hülyeségen jár az agya, és tényleg tud nekem segíteni. Natsuko
mindennél fontosabb volt a számomra, és nem veszíthetem el őt! Az éltem árán
is, de vissza akarom szerezni!
-
Na akkor térjünk
a lényegre. Arra, hogy visszaszerezd őt és elnyerd a bocsánatát, csak egy lehetőséged
lesz. Ha elcseszed, neked annyi. Vili? – bólintottam – Helyes. Na akkor…
mutatok egy számot. Úgy 10 perced van megtanulni. Én ráveszem Natsuko-t, hogy
ma elmenjen a koncertre, te pedig amint belép, eljátszod neki. Értve?
Újabb bólintás, ő pedig játszani és énekelni kezdett.
Nem volt a legjobb, de a dal… úgy éreztem, ha sikerül megtanulnom és beválik a
terve, ezzel a dallal visszahódíthatom őt Shiki-től!
Fáradt
voltam… és fájt a fejem. Lassan kinyitottam a szemem, és a szobámban találtam magam.
Csak azt nem tudom, hogy kerültem ide… az utolsó emlékem, hogy Shiki-vel vagyok
fenn a tetőn. Gyorsan felültem és ekkor belépett az ajtón.
-
Felébredtél? – mosolygott rám, majd közelebb jött és a
kezembe nyomott egy csésze teát.
-
Hogy kerültem haza?
-
Én hoztalak ide. Elég nagy feltűnést keltettünk –
nevetett.
-
Annyira sajnálom – sütöttem le a fejem bocsánatkérően,
és éreztem, hogy elpirulok.
-
Ugyan már, semmi baj. Igazából még jobban alakultak a
dolgok, mint hittem volna.
-
Ezt hogy érted?
-
Éppen a tetőről hoztalak le, amikor összetalálkoztam
Izaya-val. Eléggé megleptük őt. Így egy kicsit, úgymond egyenlítettünk.
Meglátott
minket? De mégis hogyna? Miért akart a tetőre jönni? Talán azért, hogy elmondja
nekem, hogy mégse akar ma fellépni velem? Talán szerencse, hogy nem voltam
magamnál… Nem bírtam volna elviselni az elutasítását.
-
Mondd csak. Benne lennél egy kis megleckéztetésben?
-
Ezt hogy érted? – néztem rá kíváncsian.
-
Mi lenne, ha eljönnél ma a koncertre úgy, mint az én
barátnőm. Persze csak tettetnénk a dolgot, azért, hogy Izaya végre észbe
kapjon.
-
M-mint a barátnőd?
-
Pontosan.
-
És ez biztos, hogy rendben van? Úgy értem nem lesz
ebből bajod?
-
Mégis mi bajom lehetne? – kérdezte nevetve.
-
Mari… nem fogja félreérteni?
Láttam, hogy
ledermed… Talán valami rosszat mondtam? Jaja ne, lehet, hogy olyanba ütöttem az
orrom, amibe nem kellett volna!
-
Mióta tudod?
-
Hát… elég volt rátok nézni… Amikor először mentem…
izé… mentünk el hozzád, már akkor láttam, hogy van valami kettőtök között.
Láttam abból, ahogy ránézel…
-
Értem. Ezt semmi féle képen ne említsd meg neki.
Amilyen lökött, még elmenekülne előlem. Elég lassú a felfogása…
-
Igaz… rá vall…
-
Akkor benne vagy? Lehet, hogy ezzel Mari-t is sikerül
felébresztenünk.
-
Ha neked nem baj, akkor rendben – mosolyogtam rá, majd
belekortyoltam a teába.
-
Le merném fogadni, hogy Izaya készül valamire… ezért
végig maradj velem, és próbáld őt elkerülni. Próbálj a színpadhoz közel
maradni, de sose legyél egyedül! Amilyen ostoba, képes még a színpadról is
leugrani… Te majd végig csak engem figyelj, rendben?
-
Oké.
-
Idd meg a teádat és pihenj egy kicsit. Egy óra múlva
indulnunk kell – mosolygott rám, majd kiment a szobámból.
Valamiért úgy
éreztem, a terve sikerülni fog. Mégis, amikor belegondoltam, hogy Shiki
barátnőjét kell játszanom, egy kicsit zavarba jöttem. Fogalmam sincs, hogyan
kéne majd viselkednem. Nekem még sose volt senkim! Izaya az első, akibe
beleszerettem…