Dai 14-sho - Tsuneni watashi ni naru

"Az én dalom és a te hangod"

Annyira jól hangzott... Szomorú voltam, amikor vége lett a dalnak... Tudtam, hogy hatalmas sikert fogunk vele aratni holnap... De ez nem is fontos... Az sokkal fontosabb, hogy mi ketten, együtt fogunk holnap színpadra állni! Együtt fogunk játszani és énekleni... Erre a gondolatra nagyon boldog lettem...  Egymásra néztünk... a szeme csak úgy csillogott... Láttam, hogy ő is pont erre gondolt...

 - Nagyszerű volt - mondtam végül megtörve a csendet.

 - Mert remek számot írtál!

 - Nem. A te hangod tette nagyszerűvé!

 - Kö-köszönöm - mondta és elpirulva lesütötte a fejét..

Annyira aranyos volt... Olyan jól játszik, mit egy profi, mégis szerény... Ezt annyira tisztelem benne.... 

 - Mondd csak, van több dalod is? - kérdezte.

Eléggé meglepődtem ezen a kérdésen és először csak értetlenül néztem rá.... Majd észre vettem magam, leraktam a gitárom és az asztalomhoz siettem. Az asztali lámpa burája mögül elővettem egy kis kulcsot, és kinyitottam vele az egyik fiókot. Ebben tartottam elzárva a kottáimat és dalszövegeimet... Már kiskorom óta írok dalokat... Hiába egyedül élek, mindig elzárom őket... Kivettem az összeset, ami a fiókban volt, majd oda vittem az ágyra, és leraktam elé. Kíváncsian túrt bele a kották tömkelegébe, majd egyet kiválasztott magának. Tanulmányozni kezdte, majd játszani kezdett... Egy olyan számot játszott, amit 4 éve írtam... szinte már alig emlékeztem rá... Egy szomorú szám volt... 2 szerelemesről szólt, akik nem tudták kimutatni egymás iránt az érzéseiket... Végül megtalálták a megoldást. A zenén át mondták el a másiknak, hogy mennyire szeretik egymást... Igazából a legtöbb számom szerelmes szám volt... ez lett a banda védjegye is... Ezért van annyi női rajongónk... A szám véget ért, ő pedig tovább keresgélt a kották között... Ráakadt egy újabbra, és játszani kezdett... Már nem is tudom hány dalomat játszhatta el... Amikor észbe kaptam, odakint már sötét volt...

 - Már elég késő van - szóltam halkan.

Ő hátra fordult és kinézett az ablakon. Az arcán csalódottságot láttam...

 - Igazad van... Ideje lenne indulnom..... - állt fel az ágyról.

 - Várj. Szeretnék valamit még mutatni - kaptam el a csuklóját.

Ő rám meredt, majd elmosolyodott és bólintott egyet. Én elengedtem a csuklóját, ő pedig leült vissza az ágyra. Felvettem a gitárom, megköszörültem a torkom, majd felé fordultam.

 - Ezt a dalt most írtam... ebben a percben... de szeretném, ha meghallgatnád...

 - Rendben - mosolygott rám - de várj egy percet - kotorászni kezdett a táskájában, majd előkapott egy diktafont és ismét rám mosolygott - Most már kezdheted. Csak azért, hogy meg legyen örökítve....

Bólintottam, majd játszani kezdtem...

Teljes szinkronban voltunk... szinte egyé váltunk... Valamiért úgy éreztem, holnap egy csodálatos fellépésünk lesz.. És nem azért, mert egy klubban játszhatok... Hanem azért, mert Izaya-val játszhatok..  Nem számít hogy hol, vagy hogy mikor... a fontos, hogy Vele... A dal véget ért... Egymásra néztünk... Az ő szemében is örömöt láttam... 

 - Nagyszerű volt - mondta megtörve a csendet.

 - Mert remek számot írtál! - válaszoltam mélységes meggyőződéssel.

 - Nem. A te hangod tette nagyszerűvé!

 - Kö-köszönöm - dadogtam, és éreztem, hogy arcom színe vörösre vált...

Meg akartam neki valahogy köszönni ezt az élményt, és a lehetőséget.... Ki is gondoltam valamit... 

 - Mondd csak, van több dalod is? - kérdeztem végül.
Láttam, hogy megleptem a kérdésemmel... De aztán felállt az ágyról és az íróasztalához ment... A lámpa burájából előhalászott egy kis kulcsot és kinyitotta vele a fiókot... Amennyire az ágyon ülve láttam, tele volt kottákkal.... Mégis hány dal heverhet ott? Beletúrt a fiókba és elém terítette az ágyra teljes tartalmát... Kíváncsian túrtam bele... meg is akadt a szemem egyen... Egy szerelmes történetről szólt... Egy párról, akik nem tudták elmondani egymásnak az érzéseiket... Végül a zenén át vallottak szerelmet... Valahogy úgy éreztem, hogy ez hihetetlenül romantikus... De most nem szabad fantáziálnom... Gyorsan kerestem egy másik számot... Szinte az összes dal a szerelemről szólt... Nem könnyítette meg a dolgom.... Egyszer csak megszólalt:
 - Már elég késő van - mondta halkan.

Hátra fordultam és kinézetem az ablakon. Igaza volt... jobb lesz ha megyek... de valamiért nm akarok..

 - Igazad van... Ideje lenne indulnom..... - álltam fel végül az ágyról.

 - Várj. Szeretnék valamit még mutatni - kapta el a csuklómat.

Csodálkozva néztem rá.. nem szokott ilyen heves lenni.... De sebaj... úgyse nagyon akartam menni... Rá mosolyogtam, és bólintottam egyet. Ő elengedte a csuklóm, én pedig visszaültem mellé az ágyra. Felvette a gitárját, megköszörülte a torkát... 

 - Ezt a dalt most írtam... ebben a percben... de szeretném, ha meghallgatnád...

Ezt nem hiszem el... Ő talán egy zseni? Hogy tud ilyen gyorsan dalokat írni? Kíváncsi vagyok rá... De nem csak most... Legszívesebben mindig hallgatnám őt... Ekkor eszembe jutott valami... itt van a táskámban a diktafonom... Azzal felvehetném, és bármikor meghallgathatnám!

 - Rendben - mosolyogtam rá ismét - de várj egy percet - a táskámért nyúltam, és megkerestem a diktafonom - Most már kezdheted. Csak azért, hogy meg legyen örökítve....

Bólintott, majd játszani kezdtem...

Dai 13-sho - Na shitei

"A tanítvány gyakran felülmúlja mesterét"

Hazamentünk hozzám, egyenesen fel a szobámba. Eléggé zavarban voltam emiatt... Az igazat megvallva ő az első lány, akit felhoztam a szobámban.. nem is Ő az ELSŐ akit egyáltalán felhoztam a szobámba. Ő viszont egyáltalán nem tűnt izgatottnak... Csodálkozva nézett körbe a szobámba, majd felkapta az egyik gitárom, és az ágyra telepedett vele... Néztem őt, ahogy az ágyamon ül törökülésben, és közben a gitáromon játszik... Álomszerű kép volt... Ekkor kérdőn fordult felém.. Én végre észrevettem magam, leraktam a sulis táskám, kihámoztam a gitárom a tokjából, és leültem mellé. Előhalásztam a kottákat is, és elé terítettem. Ő kíváncsian bújni kezdte őket, majd halkan lejátszotta. Utána rám nézett, és így szólt:

 - Na akkor kezdhetjük?

 - Meg is vagy?

 - Aha. A szöveg még nincs meg?

 - Némileg megvan.. Várj, ide hozom - szaladtam az asztalomhoz- Tessék.. ez lenne az.

 - Rendben van. Na akkor kezdjük a zenével, és ha az megvan, hozzávesszük a szöveget is.

Elkezdtünk gitározni... Ő csukott szemmel játszott, miközben én a kottát bújtam... Annyira... megalázó volt... Én írtam a dalt, ő mégis első olvasás után eljátssza hibátlanul... Végeztünk a számmal... Kinyitotta a szemét, és rám nézett...

 - Remek dalszerző vagy - mondta mosolyogva.

 - Köszönöm - mondtam zavartan.

Ő a dalszövegért nyúlt... Féltem, hogy mit fog mondani róla... Szerintem egy kissé túl.. nyálas lett... Féltem... mint eddig még sohasem... Néztem, ahogy olvassa a dalszövegemet...Majd egyszer csak a gitárjáért nyúl, s játszani kezd... és énekel... Ismét hallhatom azt az angyali hangját....Azonnal megtanulta a dalszöveget... se perc alatt... ennyi idő alatt max 2-szer olvashatta át.. elképesztő a memóriája... Gyorsan végig játszotta, majd rám nézett...
 - Ha nem gond, annál a résznél, amit én énekelek, egy kicsit változtatnék...
 - Jó persze, semmi gond - mondtam gyorsan.
 - Na akkor, kezdhetjük? - mosolygott rám.
 Én zavartan bólintottam, majd játszani kezdtünk... Már az elején elcsúsztam egy fél hanggal, de ő azonnal kijavította az én hibámat.. elképesztő....Amikor összhangba kerültünk annyira jól szóltunk... szinte extázisba estem...


Felmentünk hozzá... Csak most gondoltam bele, hogy most járok először a házában... Fiú házában már jártam, de valamiért most sokkal jobban izgultam, mint amikor Shiki-hez mentünk.... Talán azért, mert máshogy nézek kettőjükre... Shiki olyan, mintha a bátyám lenne... De Izaya... ő más... valahogy... többet érzek iránta... Megérkeztünk.. elég nagy ház... Felmentünk a szobájába.. eléggé meglepődtem.. Nem pont ilyenre számítottam.. Azt vártam, hogy majd tt minden a zenéről fog szólni... De nem... Minden olyan... rendezett volt... Nem akartam, hogy ez az egész furán vegye ki magát, ezért felkaptam az egyik gitárt, és az ágyára telepedtem vele.. leültem törökülésbe... Otthon is mindig így ülök, ha gyakorolni karok.. valahogy így jobban megy.. nem tudom miért... Csak ekkor vettem észre, hogy engem figyel.. Kérdőn néztem rá, mire ő levette a táskáját, elővette a gitárját, kezében a kottákkal mellém ült.... Lerakta őket elém.. Én kíváncsian néztem őket.. Gyorsan átfutottam, majd sablonosan eljátszottam. Amikor végeztem vele, ránéztem...

 - Na akkor kezdhetjük?

 - Meg is vagy? - kérdezte csodálkozva.

 - Aha. A szöveg még nincs meg?

 - Némileg megvan.. Várj, ide hozom - szaladta az asztalához- Tessék.. ez lenne az.

 - Rendben van. Na akkor kezdjük a zenével, és ha az megvan, hozzávesszük a szöveget is.
Játszani kezdtünk. Becsuktam a szemem, hogy jobban tudjak koncentrálni... Már tudtam a kottát... nem az volt a baj... De még sose játszottam együtt egy fiúval.. Annyira izgultam, hogy mit szól majd hozzá... Muszáj volt koncentrálnom... Vége.. mesés szám... Rá néztem...

 - Remek dalszerző vagy - mondtam mosolyogva.

 - Köszönöm - motyogta, s láttam zavarát.
A dalszövegért nyúltam.. Beleolvastam, és nagyon meglepődtem... A dallamból már gondoltam, hogy szerelmes dal lesz, de nem gondoltam volna, hogy ilyen erős érzelmeket ír le benne... Azonban a lány része egy kicsit gyenge volt.. Nem tudja mit is éreznek a lányok... Sebaj.. majd én segítek neki... egy kicsit belejavítok... A gitáromért nyúltam, és egyszer gyorsan eljátszottam, és elénekeltem.. először még az ő szövegével.. amikor végeztem, felé fordultam.
 - Ha nem gond, annál a résznél, amit én énekelek, egy kicsit változtatnék...
 - Jó persze, semmi gond - mondta gyorsan.
 - Na akkor, kezdhetjük? - mosolyogtam rám.
Zavarban volt... az első hangnál egy kicsit elcsúszott, de segítettem, így hamar visszatért... Hihetetlenül gyorsan rátaláltunk az összhangra... Csodásan szólt... 2 gitár, 2 hang, 2 szív...