"Mi a boldogság? Az a pillanat, amikor Te velem vagy..."
El se hiszem, hogy tényleg eljátszottam ezt neki... most annyira zavarban vagyok... De ugyan akkor kíváncsi is... kíváncsi az Ő véleményére.... Leraktam a gitárom lassan.. nagyon lassan... Rá néztem és vártam. A szeme csillogott, arcán mosoly ült...
- Na? - kérdeztem végül, mert már nem bírtam magammal.
- Ez... ez... Hihetetlen volt! Egyszerűen imádtam - ujjongott.
- Akkor jó - könnyebbültem meg - Örülök, hogy tetszik...
- Imádom! Viszont ideje mennem....
- Igazad van... akarod, hogy haza kísérjelek?
- Kedves vagy, de nem, köszi. Nem kell engem félteni - nevetett rám.
- Rendben van - álltam fel az ágyról.
Ő is követte példámat, eltette a diktafonját majd követett. Lementünk, majd amikor már felvette a cipőjét megállt az ajtóban és rám nézett.
- Alig várom már a holnapi fellépést- mosolygott rám.
- Én is... Biztosan nagy sikert aratunk!
- Hála a remek dalodnak.
- Nem. Hála neked. A hangodnak és a tehetségednek.
Meglepődve nézett rám... Először azt hittem, hogy megsértődött rajta... de annak nem lett volna semmi értelme... Csak nézetem őt... Egyszer csak minden megváltozott rajta... Még aranyosabb lett, mint eddigi... Rám nézett azokkal a hatalmas szemekkel...
- Jól éreztem magam ma este... köszönöm - odalépett hozzám, egy puszit nyomott az arcomra, majd kisietett az ajtón.
Ezt nem hiszem el... Kezem az arcomhoz emeltem... Szinte még érzetem ajkai érintését az arcomon... Úgy éreztem a fellegekben járok... Mintha repülnék... Nem lehet, hogy csak álmodtam ezt.... Kimentem utána az ajtón, és utána néztem... de Ő már eltűnt a sötétségben.... Visszamentem a házba, fel a szobámba és eldőltem az ágyon... A szobában még érezni lehetett a parfümje illatát... Észre se vettem, elaludtam... Reggel olyan boldogan ébredtem, mint még eddig sohase.... Mosollyal arcomon végeztem a reggeli rutint... még a suliba menet is mosolyogtam... Beértem a suliba, elfoglaltam a helyem és az ablakon kémleltem, hogy mikor jön Ő... Nem kellett sokat várnom.. hamarosan Ő is feltűnt... Mosolygott, akárcsak én... Mari-val volt... beszélt hozzá, de Ő nem figyelt... Az osztály felé kémlelt... Amikor észrevett, integetni kezdet... és még elbűvölőbben mosolygott, mint eddig... Alig bírtam kivárni, hogy végre beérjen az osztályba.Amint beért, szinte fény áradt belőle és megvilágította a termet. Mint valami angyal.
- Jó reggelt - köszönt oda nekem mosolyogva.
- Neked is. épségben hazaértél?
- Persze. Mondtam, hogy tudok magamra vigyázni - ült le elém.
Mi csak néztünk egymás, mosolyogva, amikor Mari odajött hozzánk.
- Ti most jártok?
Nem tudtam mit mondani erre... Örülnék, ha úgy lenne, de nem tudom Ő mit szólna hozzá...
- Igen - mondta nevetve Natsuko én pedig nem hittem a fülemnek....
Hihetetlenül jó szám volt... El se hiszem, hogy ilyen dalt tud írni csak így a semmiből... Elképesztően tehetséges... Én hozzá képest semmi vagyok... Le se tudtam róla venni a szemem. Annyira örülök, hogy eszembe jutott a diktafon... Otthon biztosan számtalanszor meghallgatom majd... Ráadásnak ezt a dalt csak én ismerem... most csak az enyém...
- Ez... ez... Hihetetlen volt! Egyszerűen imádtam - lelkendeztem.
- Akkor jó - könnyebbültem meg - Örülök, hogy tetszik...
- Imádom! Viszont ideje mennem....
- Igazad van... akarod, hogy haza kísérjelek? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
Féltem, hogyha hazakísér, még a végén valami olyat teszek, amit holnap megbánok... Jobb lesz, ha inkább egyedül megyek...
- Kedves vagy, de nem, köszi. Nem kell engem félteni - küldtem felé egy hamis mosolyt..
- Rendben van - állt fel az ágyról.
Követtem a példáját, elraktam a diktafont biztonságos helyre. Próbáltam lassan menni, hogy beszívhassam a házából áradó illatát... De a végén elértünk az ajtóig... felvettem a cipőm, de még nem mentem ki... Megálltam az ajtóban és szembe fordultam vele... Tudtam, hogy mondanom kéne valamit, de nem tudtam mit... vettem egy mély levegőt és kinyögtem ami először eszembe jutott
- Alig várom már a holnapi fellépést- mosolyogtam rá.
- Én is... Biztosan nagy sikert aratunk!
- Hála a remek dalodnak.
- Nem. Hála neked. A hangodnak és a tehetségednek.
Az én tehetségemnek? Wow... erre nem számítottam.. általában azt szokták mondani, hogy idegesítő vagyok... Sokan kényelmetlenül érzik magukat mellettem... Boldog voltam.. örültem, hogy Ő olyannak fogad el, amilyen vagyok...
- Jól éreztem magam ma este... köszönöm - egy hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomtam az arcára.
Amint tudatosult bennem, hogy mit is tettem, gyorsan megfordultam, és kirohantam az ajtón... meg se álltam, amíg el nem hagytam a hidat, ami kb 4 utcányira volt tőle... Akkor lassítottam... Boldog voltam,,, még mindig... hazamentem és lefeküdtem aludni.. Reggel is, amikor felkeltem és belenéztem a tükörbe mosoly ült az arcomon... Mintha rám égett volna... Nem tudtam nem mosolyogni... Túl boldog voltam. Gyorsan megcsináltam a napi rutint, majd felkaptam egy aranyos ruhát, mivel suli után rögtön a koncertre megyünk... Mikor kiértem mari várt rám.
- Te meg mitől vagy ilyen boldog? - kérdezte gyanakvóan.
- Semmi különöstől.. csak úgy érzem, a mai egy jó nap lesz....
Ezután a gondolataim elkalandoztak... csak újra látni akartam őt... Hallottam, hogy Mari beszél hozzám, de nem értettem mit mond... Amikor beértünk a suliba, felnéztem az ablakba... Ő ott volt és engem figyelt. Vidáman integetettem fel neki... Felsiettem a terembe, amikor megláttam még boldogabbá váltam, magam se értem miért...
- Jó reggelt - köszöntem neki hozzá sietve.
- Neked is. épségben hazaértél?
- Persze. Mondtam, hogy tudok magamra vigyázni - ültem le.
Elmerültem azokban a mesésé szemekben... de Mari gyorsan visszarántott a valóságba...
- Ti most jártok?
Nem tudtam mit mondani erre... Kiböktem hát azt, amire a szívem vágyott.
- Igen - mondtam az bölcs eszem helyett az ostoba szívemre hallgatva...